hagyományos merlot

Tóth István tradicionális pincészete, merlot, 2003

Animalitás, bőr,mondja a a hátcimke.
Aszaltszilva, mondom én.
Génhiba, mondják ők.

Kinek van igaza? Mindenkinek, gondolom. Nem tudom elképzelni hogy ne meséljek a borról, hogy ne próbáljam meg leírni az érzést, akkor meg túl fogok lépni a jó bor / rossz bor osztályozáson.

Mondjuk ez jó bor volt. Olyan hűvös időre való bor. A kezdeti aszaltszilva mellé jött még némi istálló is, illatban.
A korty meleg. Gyümölcsök játszanak benne. Kicsit egysíkú, nem túl hosszú, kicsit túl édeskés is, de jó inni.
Az nem volt a legjobb ötlet, hogy pörkölt került mellé, belátom. Valami gyümölcsös, édeskés köretű kacsát tudok elképzelni a következő palackhoz. Addig meg erről felskríboljuk hogy erőteljes négy pontos bor ez, egy látogatásra kiszemelt pincéből.

Tovább...

klassz este

Klassz étterem, Budapest, Andrássy út 41.

Úgy esett, hogy ez a hely lett kitaláva a beszélgetős-borozós esthez. Jó találásnak bizonyult. Este hatkor még szinte teljesen üres volt, fél nyolctól folyamatosan teltház volt. Örülök ennek, megérdemli az étterem a vendégeit.
Azzal próbálták meg belopni magukat a szívünkbe, hogy hoztak házi kenyeret, meg vajat. Belopták. A vajas kenyérhez Nyári Ödön friss szürkebarátját kóstoltam. Szép, mély szín, zárkózott illat, ami a melegítés hatására sem lesz sokkal nyíltabb, kis szőlő, kevesebb virág. A bor jó aperitívnek bizonyult, 4 pontot kiosztok rá. Nem úgy a Sebestyén kadarkára, amit a félelmetesen jól eltalált rozé kacsamellhez hoztak (jó, a mézes paradicsomot nem találták el hozzá - nem éreztem azt hogy ez az ideális köret). Színtelen, szagtalan, illat- és ízjegyeket nem is tudok hozzá mondani. Kerestem benne a fűszert, a játékosságot, a szekszárdon születtemet, de nem leltem. Vékony 3 pont.
Köszörülni a csorbát Taposó-kút lett kérve, bátran, bevállalósan 1 üveggel. Aztán még 2 decivel. Eltemettem a Napbort, ez most az a nyárvégi küvé, amit érdemes várni. Minerális-sós, gördülékeny korty, a savak viszik előre az egészet, telt, harmonikus, minden kortyban új ízek nyíltak ki. 7 pont, simán. És a sok fásnak elkönyvelt Kreinbacher (illetve most ennél épp Szent Ilona) birtokot újra a figyelmem központjába állítom.

A hab a tortán a fizetéskor grátiszba kapott újabb 1 deci volt ebből. Klassz, igen klassz ez az egész.

Tovább...

öregúr

Laposa szürkebarát 2002

Öregecske hangulatú borozásra adtam a fejem: kiültem a teraszra, néztem ahogy a vénasszonyok nyara zajlik, és ezt a bort találtam ki ehhez a hangulathoz.

Már a tavalyi helyszíni kóstolón meglepett ugyanis ez a bor. Ha jól emlékszem valahogy véletlenül maradt a pince nyakán egy német export visszamondása miatt ez a 2002-es szürkebarát, és a tételek kóstolgatásánál az átlagosnál több dugóhibás palack került elő, ezért a belföldi piacot is megkímélték ettől a bortól.
Lehet hogy nem kellett volna, de ha így alakult, hát legalább lesz némi tapasztalat a szürkebarát palackállóságával kapcsolatban. Ehhez hozzáteszem most a saját véleményemet.

A felbontás után egy érdekes, kicsit szamorodnis, mazsolás illattal nyit a bor. Mivel kóstoltam ezt tavaly novemberben és idén augusztusban is, ezért nem lepődtem meg ezen, hisz eddig is így kezdődött a találkozás. A színe a bornak: óbor szín, mély, aranysárga. Nem akar viháncolni a pohárban, komótosan, olajosan mozog. Ez a mazsolás illat kitart, ízben is visszaköszön a töppedt szőlő (maradékcukor is van benne, érzésre), még mintha némi botritiszes jegy is lenne benne. Találtam még valami virágos ízt is, kevés bazaltot. Érdekes volt a szárazpróba: határozott kenyérhéj illat maradt a pohárban.

Szépen öregedett meg ez, szerencsére a dugósság elkerült engem, 4 pontot simán hozott a Laposa konyhára ez a bor.

Közben a nap lement.

Tovább...

tokaji tizenhárom

Nos, nézzük gyakorlatban mit is tudnak ezek a már besorolt termőhelyek, közben kitérek a klasszifikáció fokozataira is. Elöljáróban annyit erről, hogy a klasszfikáció egyik alapja a XVIII. századi, főként Bél Mátyás, de Szirmay Antal által is elvégzett dűlőbesorolás, a másik a jelenkori bor, ami egy adott dűlőből származik. Ha van bor és van bizonyítható adat hogy első vagy másodosztályú besorolást kapott a dűlő az 1700-as években, akkor most is lehet klasszfikált termőhelyet feltűntetni, ha nincs, akkor kezdődik az alulról építkezés: település szintű borként kezdheti el a forgalmazást a borász.

Kizárólag 2006-os borok szerepeltek az est folyamán.

1. Tokaj Nobilis Hárslevelű, Barakonyi minősített dűlő: Nagyon ásványos , kicsit krétás illatú bor, ízben az ásványok jelentek meg, tiszta, hosszú, nagyon szép bor.
2. Királyudvar Percze elsőosztályú dűlő furmint: A Sec furminttal lett együtt kóstolva: ez hordozta nálam az egyediséget, teljesen kierjesztett, csontszáraz furmint, nagyon minerális. Időt kér a bor, lasan, akár egy estét végigbeszélgetve kell meginni, érzésre.
3. Királyudvar Sec: 6 dűlő furmint házasítása, maradékcukra nekem túl sok, játékos bor, nem bonyolult, szép, jó kisérő bármilyen enyhén fűszeres keleti ételhez.
4. Bott Pince Csontos minősített dűlő furmint: Az egyik legszebb száraz (noha nem teljesen erjedt ki) furmint volt nekem ez a bor, komoly, komplex.
5. Bott Pince Teleki-kert furmint: Kert bora egy lehet a borászatnak, itt nincs megkötve a borász keze, nem kell hozamot korlátozni. Nagyon hosszú bor volt ez, kicsit több cukorral mint az előző, nagyon komplex, nagyon szép.
6. Demeter Zoltán Kakas első osztályú dűlő furmint: A Demeter-filozófia egyszerű: száraz, főbor, aszú. A száraz az száraz nála, maradékcukor jellemhiba lenne. Sós, tömény ásvány, nekem kicsit túl tömény is.
7. Demeter Hárslevelű Szerelmi : sikerült egy dugós bort is kifogni, így még feltűnőbb a tömény illata a bornak, ami a dugósságon is átütött, a második palackból meg pláne áradt, tisztán. Nagyon komplex, a végén egy kis kesernyével.
8. Demeter Lapis első osztályú dűlő furmint: A másik kedvenc furmintom, sok citrus benne, nagy illat, igen hosszú lecsengés.
9. Királyudvar Lapis-terasz furmint: félédes bor, nekem ez unalmas volt, semmi nem jutott róla az eszembe.
10. Bott pince Bott-rytis: a megbocsátható szóvicc, ellenben a többi bot-tal kezdődővel. Rakoncátlan, írtam fel, kissé zöld, de már ízben most is mutatja a komplex, lendületes vonásokat, igen hosszú lecsengéssel, barackokkal.
11. Demeter Főbor: azaz szamorodni. A bor amitől mosolyog az ember, amit télen elővesz és nyarat csinál magának. Az est egyik legjobbja, mézes, kis kesernyével a végén, a sok cukor fel sem tűnik, iszonyú könnyű bor, csodás, na.
12. Királyudvar Patrícia: Sárgamuskotály. Az est másik kedvence nálam. Illatban tiszta szőlő, mintha szüret lenne éppen. Körtésség ízben, végtelenül hosszú, mint amikor az ember egy kanál mézet lenyel, olyan. Szeretem a kanál mézet.
13. Királyudvar 6 puttonyos birtok aszú: igen, ez is 2006-os, meglepetésbor. Már most aszalt barackkal van tele, nem tudom megítélni, nincs mihez mérjem, ha ilyen egy fiatal aszú, akkor a fiatal aszú jó dolog.

Tokajit inni jó, vidám dolog.

Tovább...

mívelt alkoholisták

Volt egy bemutatkozó beszélgetés, borkóstolás a Tokaji Bormívelők Társaságával. Nevesül az elnök, Bodó (Bott) Judit, a titkár, Alkonyi László, meg a Demeter Zoltán (elfelejtettem a titulusát, talán nem is baj, ő sem hiszem hogy tudja, ha van is neki hogy mi is az) jöttek és beszéltek sokmindenről.

Legtöbbet a klasszifikálásról, annak szükségességéről, az ő megközelítésükről, a tájról, a borról, ezek kapcsolatáról esett szó alázatosan, ahogy erre számítani is lehetett.

Ami előremutató a kezdeményezésükben, hogy ugyan részben történelmi hagyományokból indulnak ki, de hagyják hogy ezt a jelen kor borai felülírják, hagyják hogy egy most meglévő dűlőt (ami több száz éve, amikor utoljára besorolták a termőterületeket még nem is léteztek, vagy nem úgy léteztek) az a bor vigyen be az egyéniségvédelmi rendszerükbe amit az ott gazdálkodó borász készít. Ehhez pár dolgot kell csak betartania a borásznak, hozamkorlátozni, például. Szimpatikus hogy 6 év kell ahhoz hogy egy szintet előre léphessen egy terület, annyi idő alatt lehet azt mondani hogy na, ezt tudja ez a terület, kevesebb idő alatt az adott időjárást, a borászt lehetne megitélni leginkább.

Teljesen egyet értek a fő filozófiájukkal, azonban.

A meglévő és akut szkepszisem miatt nem hiszem hogy áttörő lesz a társaság. Nem hiszem, hisz jelenleg a gazdasági környezet fent fogja tartani az ezerpárszáz forintos aszút, fenn fogja tartani a 200 forintos, műanyag palackos furmintot. És fent fog, természetesen, maradni az a 24 borászat is (remélem) akik most alapító tagok, hisz eddig is a értő borkedvelő elsősorban őket kereste ha tokajit keresett. Most egy logoval meg egy klasszifikált dűlővel, aldűlővel, kerttel többet fog kapni tőlük.

Szkeptikus vagyok azért is, mert még az értő közönségből is a kérdések egy része arra vonatkozott, ami a legkönnyebben érthető: miért nincs Szepsy a társaságban? A hétfürtös márkanév alatt érthetünk e hét bazi nagy fürtöt is, és akkor már hol a hozamkorlátozás? Olyan magyaros kérdések voltak ezek, lévén nem a jelenlevőkről szóltak.

Viszont ha ennek a társaság szellemiségével egyre több fiatal borász kezd el elindulni azon az úton, hogy a meglévő 1-2 hektárjáról azért nem eladni, cukrozni fogja a bort, hanem meg akarja mutatni hogy az én területem és én ezt tudjuk és inkább beviszi a bort az illetékes grémium elé, már megérte. No meg legalább tényleg műveltek leszünk mi, alkoholisták, hisz megtanuljuk a tokaji dűlőneveket is..

A borok egytől egyig csodálatosak voltak, örömmel tanulom rajtuk meg a dűlő, kert fogalmát. (A borokról külön post készült.)

Tovább...

brutális chardonnay

Németh Attila, Veresföldi chardonnay, 2005

Ha erre azt mondtam hogy az alkoholja brutális, akkor mit mondjak arra a chardonnayra, ahol 15,5 az alkohol? Elsősorban azt: időt kér. Először is még kell neki szerintem vagy fél év palackban. Aztán kell neki vagy egy nap dekantálás.
Most az előbbit nem tudtam biztosítani, a másikat meg igen, mivel a kóstolón megbontott tételt elvittük, így nyomon követhettem a fejlődését. Estére (pár óra szellőztetés) már elkezdett kinyílni, az alkohol mellől kikandikált a chardonnay is, másnapra tovább szépült. Hatalmas teste van, az most is látszik. A korty erőteljesen nyit, a közepe nagyon szép, a vége alkoholos. Ha egy fokkal kevesebb lenne már most nagy bor lehetne. Így még csak egy nagy bor ígérete.
Ma szerintem olyan 5 pontot ér.

Tovább...

hát ez ilyen lett

Németh pince, Gyöngyöstarján - kóstoló


Az úgy volt, hogy a 7*7-en megfenyegedtem Attilát hogy egyszer még meglátogatjuk őt, megigértem hogy kevesen megyünk. Aztán elkezdtem szervezni ezt, végül négy teljes ember maradt, meg kettő fél (gyermekek, igen), és másfél órás időlimitet kért Attila, meg koradélutánt, így szeptember 15, 14:30-as kezdést egyeztettünk.

Persze úgy döntöttünk, hogy egy jó ebédért elmegyünk Galyatetőre, így sikerült egy órás késést összehozni már a legelején (mellékszál, de muszáj: semmi nem menti fel azt az éttermet ahol barackszezonban konzerv barackot szolgálnak fel, és a mélyhűtött röszti/mogyoróburgonya is igen rossz szájízt ad, így a két éve megszerzett bizalmat a táncoló kecskék elvesztették), amit tetézett a tény, hogy Attilának ötkor programja volt, no hát majd rohanunk, gondoltam, persze ideges voltam, így mikor nem jutott eszembe hogy milyen kocsit is vezetek éppen érezte Attila is hogy segítenie kell, különben elkerüljük egymást, így a 'találkozzunk a templom előtt'-et megtoldotta egy 'tudod, az épület amin nagy torony van'-nal.


Rohanásból nem lett semmi, hatkor még megnéztük a feldolgozót is hazafelé menet, ahol a nem cimkézett borok közül vásároltunk.

Amit két és fél óra alatt kaptunk az a borokon túl egy olyan borász portréja aki nem korszerű. Nem lehet ugyanis korszerűnek (szinoníma: divatos) nevezni, akinél a fő fehér, amiben a bizodalom van a chardonnay, meg a sárgamuskotály. Olyannyira chardonnay hívő, hogy hiszi: a nagy tokaji száraz bor chardonnayból lesz. (Persze zempléni, egyelőre, hisz chardonnay nem lehet tokaji néven piacon. Én javaslom egyébként a Borsodi Chardonnay márkanevet is levédetni.) Hiszi ezt azért, mert a Nagy Fehérnek palackállónak kell lennie, a furmint meg nem az, a nemzetközi piac meg nem fogadja el a furmintot olyannak, mint a szintén nem érlelhető rajnait - azonnal ivásúnak.
Nem korszerű az a szemlélet sem, hogy a nemzetközi boroknak meg kell jelenniük a hazai fogyasztók fogyasztásában is, különben mihez is mérjük magunkat? A bezárkózás, annak hangsúlyozása hogy a magyar bor világhírű (meg a gasztronómia): zsákutca - vallja. Mélyen elitéljük az ilyen gondolkodást, gárdista barátaim értesítve lesznek.
A terroir borászkodás korában az eddig dűlőszelektált borok egyre többször kapnak Concubina márkanevet, mivel az útkeresés azt mutatja, hogy talán a mátrai boroknál a dűlő nem is annyira fontos, mint Tokajban.
És a legfontosabb üzenete a boroknak a címadó idézet volt. A pincemunka itt minimális, a bornak magát kell megcsinálnia, olyan lesz, amilyennek sikerül állítja Attila. Én azt állítom hogy emögött rengeteg munka van, amíg a bor úgy dönt hogy ő valamilyen lesz. Nem hibátlan persze ez a munka, hol a szüret lesz egy héttel később mint talán kívánatos lenne, hol a palackozásra kell megfelelő palack hiányában (mert kőkemény elképzelés van hogy melyik bor miben élje palackéletét) három hónapot pluszban várni, ami akár túloxidáltsághoz vezethet. És akkor mi van, kérdezi a korszerű borász? Kis ez-az rosszabb esetben, jobb esetben majd a marketing megoldja. Attilánál egyik sincs. Attila ilyenkor haragszik a borra. Nem szereti őt. Elteszi a pincébe, néha megkóstolja, ha úgy alakul hogy hajlandó elfogadni őt, akkor lecimkézi. De még ez sem jelenti azt hogy irány a piac. (Van egy 16-os savval rendelkező muskotály a pincében, az olyan öt év múlva kap majd talán esélyt piacra jutni.)

Beszéltünk még ezer más dologról is, a tokaji eredetvédelemről (Alana pince, Attila másik projektje (sic!) tessék majd figyelni a híreket, szerintem az sem lesz erősen marketingelt piacralépés, de a hírek a borokról már most terjednek), canon objektívekről, nyomoralkoholizmusról, stb, stb.

Persze levontam a konklúziót is. Értem én, hogy nehéz így, ilyen elvek mentén jól eladható borásznak lenni, ezt a filozófiát egy borkereskedőnek szépen kommunikálni. Ennek ellenére igyekeztünk a -hiányolt- piaci visszajelzést megtenni, és igyekezni fogok a későbbiekben is. Addig is a mai intelmem: tessék látogatni a borászokat.

Kóstolt borok a végére, mert az is volt, borkóstolás.



Olaszrizling, 2005, Cserepes dűlő: hordót kapott, de mégis friss, üde, reduktív érzetű, leheletnyi maradékcukorral, jól iahtó, kellemes bor, nem az én olaszrizling stílusom.
Veresföldi chardonnay, 2005: brutális, de róla külön majd.
Cserepes cuvée, 2005: ő várt a palackra, kis túlzott fa használat az első pillanatban meghökkent, de a komplexitás és az egyensúly nálam mindent visz, ő volt a bor ami csak nekem ízlett. Ja, és ő még cimke nélküli volt.
Concubina vörös: nem tudtam meg róla újat. A nyomoralkoholizmus helyett ez kéne a kocsmákba, vagyis hát sok ilyen bor.
Rozé: félédes! Mert hát ő ilyen lett. Találó rá a szeptemberi rozé kifejezés, ezt most kell inni. Az más kérdés hogy Attila nyárra akarta, magának.
Chardonnay félédes: cimke az nincs rajta, ez meg így sikerült. Nekem tetszett, másnak nem tetszett, szerintem a fajtajelleg megmaradt és kiegészült valami plusszal. És már hordóban (vagy palackban? ez most elfelejtődött) a társa: édes, botritiszesedett szemekből készült Chardonnay botritisz selection!
Concubina sárgamuskotály: Az est győztese, tarotl, hengerelt, a cukrot a savak elviszik a hátukon. A bor, ami szőlő illatú, az édes amit nem desszerthez kel inni, hanem csak úgy, jókedvre derítés végett.
Diósi sárgamuskotály: a nagytestvér. Tényleg diós a vége bár nem ezért ez a neve, kicsit bizonytalan így a lecsengése , de idővel gondolom nem lesz az, vagy az marad és akkor nem érdemli ki a cimkét jó ideig ő sem.

Tovább...

a fa adja a másikat

St. Andrea Ferenchegyi chardonnay, 2005

Ünepi bor került a kezembe, nem kifejezetten ünnepnapon, bár persze az események aztán csak úgy alakultak, hogy került ünnepelni való is a bor mellé, az élet már csak ilyen, figyeli hogy mi van a poharunkban és ha jó kedve van, akkor alkalmazkodik is.

Múltkor ennek a bornak a testvérét már kóstoltam, nézzük mit tud az első ferenchegyi chardonnay.
Először is tud egy nagyon szép palackban lenni, valahogy a St. Andrea címkék letisztultsága számomra mindig megnyugtató, eleve jó alapról indul a bor. Aztán az első kitöltésnél mindig érzem hogy törekvés a jóra szép dolog, de talán közelebb lehetne jutni hozzá, ha kevésbé dominálna a fa a borokban.

Ennél sem volt másképpen, illatban egyértelműen fásság volt, a chardonnaysság rovására. Színben olyan mélyarany volt viszont a bor, hogy csak. Belenéztem és láttam magam. Első korty: fa, fa, fa, chardonnay, fa. No, akkor szellőzködünk egy jó napot.

Másnap szép ez a bor. Nem: másnap csodálatos ez a bor. A fa már csak a korty végén köszön vissza, amúgy a sötétarany színből aszalt gyümölcsök, ásványok jönnek illatban, ízben hasonló az érzet, kis alma, kis diósság ott figyel még benne, kecskesajtos falatkák mellett kifejezetten ünnepi hangulatom kerekedett.

Nagy tanulság: hamar borozás nem mindig jó. (brr.) 5 pontról így lehet felkúszni egy nap alatt 7re.

Tovább...

toszkán felkészülés

Garda-tó, Velence után az ember valahogy visszavágyik oda, ahol jókat lehet enni, inni, aludni, menni, nézni. Tervbe is vettük hogy vagy toszkán vagy piemonti tájakon fogunk jövőre egy kicsinyt időzni, ennek örömére gyorsan fel is bontottam egy ajándék lovat, nevezetesen egy chianti riservát, 2003-ból.

Kezdetben a 20 hónap hordó nyomott el minden mást, ezt felváltotta az érett pirosgyümölcsös illat, fél nap kellett neki hogy úgy érezzem: kész, kibontakozott a bor. Addigra a fa háttérbe szorult, onnan terelgette a meggyes, csokis illatokat előre fele, no meg némi kellemes animalitás. Szájban a húzós tannin megszelidült, kellemes, közepes lecsengésű, abszolút száraz érzetű korty kerekedett ki.

5 pont határán ez a bor, legyen is annyi. Kedvet nem vett el a nyaralástól.

Tovább...

tüzes bor

Hosszú olasz borozás után az első magyar bor ami kinyílt a hűtőben talált lányka, a múltkor felmagasztalt sík-hegyi testvére.

Orsolyáéknál intenzív dűlőfaggatás folyik, úgy tűnik hogy a sík-hegy lesz a szép leányka, a tagi lesz az alkoholcentrikus, ha jól emlékszem vagy 13,5 benne az alkohol. Ez egy picit ki is lóg belőle, ettől kicsit túl tüzesnek hat a bor. Illatában egész szépen jön a körte, talán egres is, no meg a likőrös, alkoholos illat, ami szépen kiszellőzik belőle. Ami marad az egy férfias, kissé karcos, ámde így is karakteres vacsorabor, ami mindenképp kíván némi kenyeret, gyümölcsöt, sajtot maga mellé. Nem az a bor amit egy ültő helyben megiszik az ember, ül vele vagy hármat, de jólesik neki.

5 pont kijár neki.

Tovább...

olaszok - első rész

Hosszabb olasz tartózkodás (hívhatjuk közel kéthetes nyaralásnak is, persze), sok borral, sok kajával, sok galambbal, Velencével, Garda-tóval.


Első körben akkor a valpolicellai borokról értekeznék. Valpolicella egy völgy, illetve több völgy, 15-20 km-re Veronától. Kb 250 négyzetkilóméterről van szó, emitt meg is tekinthető.
Fő szőlőfajtája a Corvina, egy könnyű, gyümölcsös bort adó szőlőfajta, amit házasítanak szintén helyi fajtákkal, nevesül Rondinellával, Molinaraval, de megjelenhet a borokban akár a Sangiovese, Cabernet is.

A kóstoló egy ilyen helyen (például itt) úgy zajlik, hogy az emberfia becsönget egy Vendita Diretto feliratot viselő borászatba, ahol is lekisérik a kóstoló helyiségbe. Ott grissinit, kenyeret, mikor mit kap a delikvens és ékes angolsággal (korunk linga francaja, féltem hogy ezzel még gond lesz a taljánoknál, de nem, egyáltalán nem) elmondja hogy ő mit is szeretne. Márhogy ő kóstolni szeretne. Szabódnak hogy csak 4 bor van jelenleg nyitva, de mutassak rá bármelyikre, kinyitják. Igazából kicsit kényelmetlenül érzi magát a borturista, mert árakról egy só sem esik, persze a végén kiderül hogy azért, mert a kóstolóért ott nem szokás pénzt kérni. Nem tudom mi történt volna ha nem vásárolok, de vásároltam, mert jó volt a bor, nagyon jó.

A valpolicellai borokat kasztokba osztják, mert az olasz olyan nép hogy szeret mindennap bort inni. Ha mindennap csak drága/jó (nincs ok-okozati összefüggés feltétlenül a két terminus között, de azért általában ott is igaz az a szabály hogy a drágább a jobb) bort inna abba lerongyolódna. Ezért a borászok készítenek az adott szőlőböl Classico megnevezésű, a primer jegyeket (gyümölcs) előtérbe helyező tételeket, jellemzően szedés-préselés-csömöszölés, acéltartályos érlelés, almasavbontás, palackozás, rövid palackérlelés technológiával. Ezeket úgy 2,5-5 EUR áron mérik. Ajánlják mindenféle tésztához, halakhoz, bármihez, amit az átlagember egy átlagnap megeszik.

Következő kaszt a vasárnapi boroké, vagy ha jön az após és kicsit villantani akarunk neki, hogy mi nem classicot iszunk. Ilyenkor Classico Superiort veszünk le a polcról, elköltünk rá vagy 5-10 EUR-t. Ehhez már válogatják a szőlőt, de még nem feltétlenül kap hordót, viszont a palackérlelés általában hosszabb. Illatban megjelennek a másodlagos jegyek, tartalmasabb a bor. Jellemzően a cserzett bőr jelent meg nálam ezeknél a boroknál. Még mindig tészta, hús ideális kísérője a bor.

A klasszikus valpolicellai dolog az Amarone (értsd: száraz, cukor nélküli bor, de ne értsd: keserű [amaro]). Az Amarone készítői leszedik a szőlőt, majd jól szellőző, tiszataszobában hagyják fél évig gondolkodni azt. Igen, a szőlőt. Nem engedik meggombásodni, maximum egy kicsi botritiszesedés ajánlott (olyan 20-30%-ig) viszont szépen töppednek a bogyók. Februárban, mikor jó hideg van, leszemezgetik a fürtöt, ppéselnek aztán erjesztenek, csömöszölnek jó 30-50 napot. Lemegy az almasav és megkezdődik a -jellemzően- tölgyfahordós érlelés, vagy francia barrikban (225l) vagy nagy, 50 hektós hordókban. (Bár nem kóstoltam, de van ennek az Amaronenak egy nagy elődje is, a Reciotonak nevezett bor, ahol nem erjesztik ki a bort, hanem hagyják hogy a maradékcukor domináns maradjon, akár 60-120g/l arányig is, régen az amarone a rosszul sikerült recioto szinonímája volt, ma amaronet iszik a művelt ember és ez a ritkaság, így múlik el a világ dicsősége.) Az Amarone legalább két évig ül a hordóban, aztán még egy évet palackban is, jellemzően, a jó Amarone 4 évesnél nem fiatalabb, tartja a helyi szólás.
A fentieknek megfelelően hatalmas testű, nagy extrakttartalmú, jó sok alkohollal bíró, sötétvörösmajdnemfekete lesz a bor, illatában a földön keresztül a sötét gyümölcsökig, úgymint meggy, feketeribizli minden megtalálható, nagyvadak ideális kisérője a bor. Én szerettem nagyon, node itt már az ár is 30 EUR körül kezdődik, határ a csillagos ég. Potenciálja 20-30 év, mondja a gazda, a borkereskedő és a szakirodalom, no meg a tapasztalat is. Nekik. Én 99-est kóstoltam, nagyon rendben volt.

És van még az, amikor a Superior bort nem hagyják nyugodtan fejlődni a hordóban, hanem kiveszik belőle és újraerjesztik: megkapja a februári Amarone héját (törkölyt, tulajdonképpen), ilyenkor kapjuk a kedvencemet: Ripassonak hívják. A könnyű gyümölcsösség ezáltal háttérbe szorul, teret ad a sűrűbb szövésű illatoknak, ízeknek, cserébe hosszabb hordó- és majdan palackérlelést tesz ez a módszer lehetővé. Egy veronai ebéd után találkoztam vele először, de nem utoljára. És őt is a 10-15 EUR-os kategóriában találjuk, nagy megelégedésemre.

Egészségünkre.

Tovább...