Saturday, December 22, 2007

Hogyan tovább?

Megmondom mi lesz
Az lesz, hogy a blog marad. Marad, mert lesz olyan, hogy már megírták. Vagy hogy nem olyan a jellege a mondanivalónak. Vagy csak szimplán kereszthivatkozok.
Szóval egyelőre maradok. Reklám után vissza.

Tovább...

Monday, December 17, 2007

Idegen tollak


miklóscsabi ezredes 2006, Bozóky Ezerjó, 2006, Frittmann Ezerjó, 2006

Az ezerjó valahogy nekem eddig kimaradt.

Most meg megírtam erről az aktuális kóstolásomat. Ide.

Tovább...

különböző boréttermekrül

BorLaBor, Bock bisztró

A héten két, erőteljesen borra épülő vendéglátóipari egységet látogattam meg, fogyasztási és beszélgetési céllal. Mind a kettőben meg lehetett tenni e kettőt, mégis. Az ég és a föld.

Szódalovaglás

Úgy rémlik, hogy a BorLaBorban (ez a helyes íráskép, komolyan, egyébként még közepesen szellemesnek is gondolom a nevet) először valamikor a nyitása környékén lehettem, aztán még egyszer-kétszer elvetődtem arra, de az 'ami az országból kimaradt' előétel-válogatáson kívül sok örömet nem leltem ott. Idén viszont volt egy kellemes szürkebarátos poharazgatásom ott, igaz akkor meg a válogatás körözöttje volt kritikán aluli.
A kimért borokat minősítse az a beszélgetés, aminek meghatározó elemei ezek voltak:
- nincs termelő, mátrai, mondom
- meg van még kékfrankos, de azt nagyon nem ajánlom

Mivel a cél fehérbor volt, ezért a palackos itallap alapos böngészése után 1, azaz egy szimpatikus tétel találtatott: Frittmann (gratulálok ezúton neki) Ezerjó: kellemes, visszafogott illatú, karakteres ízvilágú, szép bor, jó volt inni. Kaptunk még pálinkát (mert kértünk), vastag falú, jégbe hűtött pohárban érkezett, azt hittem ezt a kínálást már felülírta az élet, nos, úgy tűnik ide még nem jutottak el az új idők szelei.
A szóda azonban mind külcsinileg, mind belbecsileg kiemelkedő.

Ráérős büsztro
A fentieknél sokkal pozitívabb (jó, jó, nem volt nehéz) élmény ért a Bock borász nevét és kezenyomát viselő bisztróban. Egyrészt a poharazható borok száma: sok. Egy oldalt foglal el a Bock szortiment, két oldalon sorakoznak a különféle (azért dominánsan villányi) fehérek, rozék, vörösök és még van egy kis helye az édes boroknak is. Sör nincs. Van viszont remek konyha, zóna adag ételből, borból egyaránt. Utóbbiból a fehéreket egy Bussay tramini képviselte, kalaplengetés, ilyen vastag, sűrű traminit én még soha. A remek véreshurkához meglepően könnyed, légies Mayer Remete cuvéet ittam, egy szép villányi tétel volt, a sűrűjéből Bock borokat kóstoltam egymáshoz, volt Bock bisztro cuvée vs sima Cabernet franc (előbbi nyert) majd Royal cuvée vs Bock cuvée (erős döntetlen). Rémlik hogy volt a számban nem villányi vörös is, rémlik hogy a Ráspi elfogyott, így az nem, de nem rémlik mi is volt.

Szóda, az itt nem volt.

Tovább...

Sunday, December 9, 2007

Nem szürke eminenciások

Laposa szürkebarát, 2005 és Villa Tolnay szürkebarát Reserve 2005

Azt mondja a Laposa üveg, hogy a szürkebarát két évesen mutatja a legszebb arcát. Azt mondja Losonci 'Úrráteszi' Bálint, hogy azért telepít szürkebarátot a birtokára mert igazán megbízható fajta, a legszebb, legizgalmasabb korai szőlő, ha a fene fenét eszik is beérik, persze emiatt oda is kell rá figyelni, nehogy túlérjen, megrothadjon.
Azt mondom, hogy az egyik leglejáratottabb fajta, aminek vissza kellene állítani a presztizsét. Mert az van most, hogy Badacsony, bazársor, szürkebarát. Félédes, lehetőleg.
Szerencsére ezen túl is van élet. A fenti két borban legalábbis biztos. (És nem csak nálam bomlottak ők ki, ezt a sors intézte így.)




Elsőnek a Laposa bomlott ki; egy nehéz nap után úgy voltam, hogy kell valami természetközeli, nem mindig csak a Microsoft project. (Igazi motiváció egy borbontáshoz, ugye?) A tárolóban kóborolva ez akadt a kezembe, jól tette. Elsőre persze ez nem volt ilyen egyértelmű (mostanában a Laposa borokkal előszeretettel ijesztgetem magam), ugyanis nem éreztem illatot. Node, mondok, ásványvíz ez, nem isszák olyan hidegen a bort. Így térültem-fordultam, szeltem kis sajtot, friss házi kenyeret, kerítettem vajat és lekvárt, fügés balzsamecetet, elment vele vagy fél óra, aztán a gyerek is lefürdött, ágyba került, az is volt egy másik fél. Mire visszatértem a pohárhoz beleköltözött a bazaltorgona. Kis alma, háttérben a hordó is ott figyelt. Jól sikerült az első korty is, reszelt alma és sólapocska került a számba, szépen simult bele a sav, az alkohol is csak annyit melegített a végén amennyit még éppen megengedek neki. Aztán ott maradt a számban a bor íze jópár percig, mondhatni: volt lecsengése. Másnap is, harmadnap is. Könnyű átmozgató edzés (tollas) után ásványiaanyag bevitelhez kifejezetten ajánlott. Nekem 5 pontot megér ez.

A Villa Tolnay 2005-ös, Reserve feliratot is magán viselő palackját vasárnapi ebédhez gondoltam, nevezetesen ricottával töltött csirke és fűszeres sonkatök mellé kóstoltam, de jutott a diós birshez is. Gasztroborként megállta a helyét. Önmagában is. Nyitástól zárásig Csobánc illatú, vagyis minerális-sós, nagyon sok más nem is fészkeli be magát az orromba. A korty alapján előbb gondolnék rajnaira a citrusok miatt, mint szürkebarátra, sokkal szikárabb, férfiasabb, sósabb bor mint a Laposa. Én most erős öt pontra taksálom, de ő benne látok még potenciált, ellenben Laposáéknak igazuk lehet a saját két éves csúcs-prognosztíciójukkal.


Tovább...

Friday, December 7, 2007

Zwack und pack

Zwack open kóstoló

Kedves levelet hozott az elektronikus posta: Zwack-kóstolóra invitált A Sommelier. Vannak élethelyzetek, amikor az ellenállás haszontalan, ez is ilyen volt. Kedvcsinálónak be lettek harangozva a borászatok: Buttler, Disznókő, Dobogó, Gere, Losonci, Miklós Csabi, Somlói Apátsági pince, Szecskő. Nyolcan, minta.



Igyekeztem okosabb lenni, mint a 7*7-en, így eldöntöttem, hogy a szentháromságot szigorúan betartom, úgymint: fehér, vörös, édes. Hogy végül nem teljesen sikerült azt szigorúan másokra kenem.

Kezdetben volt a Szecskő. Tamásékhoz egyszer majdnem eljutottunk már, de kóstolható bor hiányában a kóstoló elmaradt. Most volt Királyleányka, Kecskekő Cuvée (zöldveltelini és chardonnay) meg Rubintos. Ez utóbbi kettőt kóstoltam. A Kecskekőnél nekem a zöldveltelini dominált, az a nehezen beazonosítható teltség, mazsolásság köszönt vissza mint amit Etyeken találtam a Hernyáknál. A Rubintosból kétszer is kaptam. Mert valahogy ebből a borból kettő is van. Az egyik később lett palackozva: ez borsos, egyesek szerint sherrys. Szerintem csak borsos, lágy, gömbölyű, itatja-magát bor. Aztán Tamás húga újrajátszást rendelt el (itt szakadt meg a jól eltervezett fehér-vörös-édes sorozatom), ugyanis egy régebb óta palackban heverő bort mutatott: meggylikőr volt az, nem bor. Teljesen más aromák, teljesen más bor, ugyanúgy, de máshogy selymes volt. Ha szavazni kell, a második tétel szebb. Ha nem kell szavazni, akkor gratulálok hozzájuk.
Losonci Bálint és az Úrráteszi olaszrizling következett. Sok vanília mögül néz ki egy komoly fehérbor, a kénhasználat finomodott, állítólag, nem lévén összehasonlítási alapom ezt nem tudom visszajelezni. Ásványos, szép anyag, miként a limitált (260 palack) Cserszegi fűszeres is. Száraz bor, mondja a palack, de hiszi a piszi, igencsak vidám, édes érzetű bor ez, főleg télen fogyasztanám, ha tudnék venni belőle.
Mikós Csabi Mórról elhozta az Ezerjót. Viszafogott, ásványos illat. Én azt hittem az ezerjó valami parfümös kontyalávaló, itt és most: brutális sósság, letaglózó összetettség. Férfias gasztrobor, jegyeztem fel, sok mindent tudnék hozzá főzni, de a páromnak inkább a Haramia cuvéet ajánlanám a termelőtől. Királyleányka és pinot blanc, gyümölcsös-virágos, harsogó illatú kevercs, szép ásványokkal kísért bor.
Továbbra is tartom hogy Somlót sikerült bepalackozniuk az apátsági pincéseknek, Hilla néven kóstolható a végtermék.
A Dobogó és Disznókő furmintokat más tőről metszették: előbbi ásványosságával, gazdag ízével hódit, utóbbi kellemetlen, zavaró ízvilágával taszít engem. Utóbbi pincészet hárslevelűje sem nyerte el tetszésemet, bár csúnyának nem mondanám, de valami hiányzik belőle, valami kedvesség.
A vörösök közt Bukolyi úr borai mindent vittek. Persze nem volt erős mezőny, Gere Attila borait itt és most nem volt nehéz legyűrni. A Gere pince a kékfrankos gerincre épülő, könnyed és szép Athus cuvéet hozta el, ami a hétköznapok bora kategória egyik prominens képviselője lehetne, ha 1500 körül lenne az ára (e felett van), a Phoenix cuvée viszont komolyabb anyagnak tűnt, de kevesebb harmóniát tartalmazott. A Cabernet sauvignon barrique 2005 leginkább a frissességét mutatta, nekem úgy tűnt, hogy ez a bor nem a telt, érett cab.sav. képet fogja mutatni pályája során, inkább a savas, disszonáns fajtabor mintaképe lesz. Aztán a fene tudja, persze.
Node a Buttler. Szinte a teljes paletta be lett mutatva, elsőként portugiesert kóstoltam, mert még mindíg nem hiszem el, hogy ilyen oportót is lehet csinálni. A gyümölcsös, lekváros jelleg, ami Villányban előretolakszik itt a végén, a lecsengésben mutatkozik meg, előtte egy ásványos, hűvös maszk van, izgalmas bor. A pinot 2005-ös igen szép, kifinomult, erdős, gombás jegyek, ásvánnyal körítve. A kadarka frissen bontva inkább bőrös mint fűszeres illatú, ízben lehengerlően összetett, a Syrah trilógiát egyre kevésbé értem, de egyre jobban szeretem, a bikavér meg amennyire friss annyira jó. Érdekes volt a borásszal beszélgetni, még ha kurtán-furcsán is fejeztük be ezt, ha túl sokat és túl sok hülyeséget kérdeztem, ezúton is elnézést, a kiváncsiság hajtott, esküszöm de tényleg.
Édes borból most csak a 99-es Disznókő hatputtonyos került a pohárba, kapros, aszalt gyümölcsös bor volt, kenyérhéjjal, hosszú lecsengéssel örvendeztetett meg.
Szép és jó kóstoló volt ez, köszönöm mindenkinek.

Tovább...

Monday, December 3, 2007

a kacsamell és merlot találkozása a konyhaasztalon

Borgo la caccia, Merlot 2003; kacsamell vörösboros málnaszószban



Évente egyszer eljön a nap, amikor lapozni kell egyet. Megállapítani, hogy öregebb lettem, legyinteni és hátradőlni. Kicsit hagyni, hogy ünnepeljenek, örülni ennek, de közben azért meghitt vacsorára is vágyni.
El is lett döntve, hogy vasárnap este lesz ez a vacsora megejtve, ha lefekszik a gyerek gyorsan összeütünk valami ünnepélyest. Ki is lett találva, hogy kacsamell lesz, málnás-vörösboros szósszal. Hozzá merlot lett kigondolva, a málna okán.

(Tudták Önök, hogy egy (kettő) kacsamell szószostul való elkészítésének ideje kevesebb mint 25 perc? Beleértve, hogy a kacsa áll, miközben készül? A receptért köszönet Váncsa Istvánnak, a módosítási ötleteket a bűvös szakács inspirálta.)

Recept ismertetőt nem írnék, tessék elolvasni Váncsa remek 1001 receptet tartalmazó könyvének a 488-ik opuszát. Amire figyeljünk oda: a friss málna gurul, a fagyasztott málna szottyad a forró vörösborban. Legyen kéznél szűrő a tálaláskor, ha nem akarjuk magokkal teleszórni a kacsát.

Merlot ezúttal Olaszországból került. Pontosabban a nyáron vettük, egy fura helyen. Pozzolengoi szállásadónk ajánlotta a Borgo la Caccia nevű, hm, helyet. Egy elég nagy kiterjedésű birtok kapuján behajtottunk, majd eljutottunk egy épületegyütteshez. Este 7 lehetett, az étteremben egy focicsapat vacsorázott, ez nyilvánvaló volt. Az első kijövő emberrel nem volt szerencsénk, angolul nem tudott, de tudta kit küldjön ki. A fiatal lány aztán felvilágosított, hogy nem focicsapat eszik bent, hanem ők, a kommuna lakói, ex-drogosok. Már ha van ilyen kifejezés.
Kevés ilyen szép kóstolóhelyet láttam, mint ami itt volt. Kevés ennyire rendezett pincét láttam, mint itt. Kiderült, hogy mindent, az utolsó freskóig (szószerint!) a kommunatagok csináltak, beleértve a szőlőtelepítést, bor készítést. (A hordókat nem, azok klasszikus francia barrikok voltak. Kizárólag.) Minden munkához kaptak egy mesterembert, segítségül.

Nyáron négy boruk volt palackban, piacon: egy pinot nero, egy merlot, egy cabernet sauvignon és egy carmenoire, utóbbi nem más, mint a carmenere, egy nagy come-backet átélő szőlőfajta, itt bevalottan kísérleteznek vele, engem nem győztek meg hogy érdemes. Azóta telepítettek fehéret is, úgy mondták.



A merlotjuk csodaszép. Nem csak a butélia meg a cimke; a beltartalom is. Mély, vörös szín, amit málnás, ribizlis, bogyós illat kísér, kicsit alájátszik egy földes jegy is. A korty kerek, harmonikus, kilógó tanninnak nyoma sincs, az újfás jelleg egyáltalán nem érződik. Tanítómesterük terroirista lehetett, mert annó a kóstoló során a szó többször is elhangzott: soha rosszabb tanítót, mondom a terméket ízlelgetve. Nincs piaci kényszer, a bor, a honlap szerint 14 hónapot volt hordóban, félévet palackban, bár így nem jön nekem ki a 2006 májusi piacra kerülés, de sebaj, a lényeg: volt ideje összeérnie annak, aminek össze kell. Lecsengése közepesen hosszú. Emlékét megőrizzük.
A kacsának is ízlett, 7 pontot kioszthatunk neki.

Tovább...

Monday, November 26, 2007

csireg-csörög

Szecskő Királyleányka és Németh Attila Olaszrizling



Úgy esett, hogy megint jöttek vendégeskedni, de most a lányok gondolták úgy hogy bort innának. Ehhez kellett valamit keríteni, gondoltam itt az alkalom hogy megismerjem Szecskő Tamást királyleánykáját, hamár a mátrai túrán elkerültük őt, vagy ő került el minket, mindegy is. De azért behűtöttem egy Németh Attila olaszt is, sose lehet tudni alapon, meg hát a bor fogyóeszköz.


Király, leányka!

Ócska szóvicc, bár helytálló. A pohárba töltve halovány színe tűnik fel először, de pillanatokon belül megcsap a friss, üde gyümölcsillat. Tuttifrutti. Ehhez a virgonc kezdethez képest a korty kifejezetten telt, harmonikus. Savak rendben, alkohol észre sem vehető, a korty közben-végén a minerális ízek is előtolakodnak. Alapvetően női ital, de férfiak sem fogják megbánni ha megismerkednek vele. Csak vigyázni kell, igen gyors tempóban fogy. 5 pont simán jár neki.

Mégis.
A Németh-kóstoló után 'nem az én stílusom'-mal sommáztam a pince 2005-ös olaszrizlingjét. De, ezt is szeretem, korrigálok most. Megint meglepődtem hogy ennyire eleven, friss, a maradékcukrával ügyesen operáló bort találok a pohárban, ami acéltartályt nem látott. A hordóhasználat teljesen háttérbe szorul, a kellemes édesérzetet finoman ellenpontozza az épp hogy jelen levő keserűmandulásság. Erős négy pont dukál.

(Ma megint lányos este van, ennek örvén elvitték az utolsó palack Nobilis sárgamuskotályt a házból. Kérem együttérzésüket.)

Tovább...

Thursday, November 22, 2007

Rejtőzködők

Turay cabernet franc 2004 és Orsolya Százrejtekű 2002

Két meglepetés ért a közelmúltban borfronton. Az egyik a Maligán kóstolón, ahol is egy általam ismeretlen pincészet (Hun Kft) cabernet francja lenyomta az egyébként igen erős mezőnyt. A másik a Csalogányban, ahol az Orsolya pince 2002-es cabernet franc (70) - kékfrankos (30) cuvéeje letaglózott.
Most egymásnak engedtem a két bort, hadd küzdjenek meg egymással.




Először a Turay nyílt ki. Nyitáskor egyből megüti az embert a tömény illat, ami meleg, málnás, vaníliás, kis fűszerrel, ami leginkább fahéj, meg talán garam masala? Mindenképen valami ázsiai édeskés keveréket idéz fel bennem ez. Az íze pariban van az illattal: összetett, feketegyümölcsös, a fűszer inkább az utóízben jelentkezik, megintcsak: fahéjas, kardamomos formában. A tannin nem húz túlzottan, még a harmónián innen van a bor. Enyhe édesség marad a végére, de nem (túl) zavaró. Alkoholja relatíve magas, 14%, de ez nem a kilógos fajta, akkor melegít amikor ezt elvárom egy téli estén. 6 pontot megér a bor.

Az Orsolya bor adott két nap előnyt a Turaynak, de hiába, így frissiben is beérte azt. (Önblog rész: a szerző fogyasztási sebessége, különösen vörösbor esetén: 3-4 este per üveg. Fordítva durva lenne, tudom.) Már nyitáskor sokkal intenzívebb és összetettebb az illata: meggy, ribizli, kis bőr, gomba. A fűszer itt is megjelenik, ő a borsosságot választotta magához illőnek. A korty sokrétű. Először is: a tannin kitölti az egész arcot. (Kicsit talán túl sűrűen is.) Megvan nekem az az orsolyás feelingem, amit nem tudok szavakba foglalni: íve van a bornak. Fűszeres, fineszes bor ez is, nehéz pontos ízjegyet találni, talán a ribilzlilekvár (nem cukros!) dominál leginkább. Nekem ez ünnepi bor, 8 ponttal jutalmazom. És elkezdem a több napos dekantálását a bornak, amit úgy érzem megérdemel, talán meg is kíván. Jópár órát mindenképp. (Használati útmutató: a tapsztalat azt mondatja velem, hogy minimum 1 nap dekantálás kell, illetve a fogyasztási hőmérsékletet csökkentsük 14-15 fokra le.)

Lecsengetés:
Érdekes kérdés, pláne az Orsolya (értsd: kis pince, piackényszerrel megverve) kapcsán, hogy honnan jön elő egy 5 éves bor. Nos: a Maligán tulaja, Szentesi József fogta és annó, 2004-ben megvette ezt a bort, aztán hagyta a pincében porosodni, érni. És az idei kóstolás azt mondatta vele: kész a bor. Több kérdést felvet ez bennem: hogy érzi vajon meg valaki, hoyg ez a bor egy nagy ígéret? Hány nagy bor nem mutatta meg magát a korai piacrakerülés miatt? (Idevágó újságcikk: óborok tesztje, Borigó, pont Orsolya borok kapcsán - jó, szégyellem, de olvasom, bár ha a TompaImrei ámokfutás folytatódik benne, akkor újabb újságnak mondok búcsút.)

Tovább...

Tuesday, November 20, 2007

testnövelés

Hedonista esték: Csalogány 26 és Klassz

Úgy alakult hogy lett egy szabad esténk, nagymama a nagyszobában, gyerek a kicsiben, mi pedig elszöktünk. Mivel megígértem magamnak hogy ha lesz egy törzshelyem, ezért a Csalogányba tértünk be. Aztán úgy is alakult, hogy lett egy szabad estém, nagymama, pár, gyerek vidéken, így úgy tűnik lett egy másik törzshelyem is.
Mindkét helyben közös volt hogy alapvetően a borra fűztem fel az estét, valamint hogy jót falatoztam.




A Csalogány itallapja megváltozott. Erre a pincérünk is felhívta a figyelmemet, egyben azt sem mulasztotta el megjegyezni hogy bizony én voltam már itt. Nem von le a közlés értékéből, hogy ugyanezt az első alkalommal is megjegyezte, ugyanis most megmutatta hogy a múltkor hol is ültem. Ezzel engem meg is vett ő. Én meg őt azzal, hogy az előételt úgy kértem ajánlani, hogy Villa Tolnayt fogok inni hozzá. Egyrészt olaszrizling került elém, másrészt zsályás gnocchi, füstölt tőkehallal. A rizling kissé zárkózott volt, kellett neki egy kis melegedés hogy elkezdjen illatozni, szépen, visszafogottan. Ízben ásványosság, kis kesernye, közepes test. Harmonikusan szép bor. Még a másik tányérról lopott kacsamáj terrine sem rontott rajta.
A főételt már az Orsolya pince 2002-es Százrejtekűjére kértem hangolni: bárányborda, zöldségek, krumpli került a tányérra. Amíg várakoztunk kértem egy átvezető bort, amit én ajánlottam, magamnak: Ráspi Kékfrankos szelekció, 2005. Volt fejek vakarása, hümmögés a pincér részéről. A bor nagyon durva ugyanis. Van benne egy kis dohos pince, egy folyamatosan változó illat, és nagyon sok dög. Dögös bor. Nem vagyok benne biztos hogy megértettem a bort, de megsüvegeltem. A pincér sem érti, ő még a süvegeléstől is eltekint.
Aztán leborultunk az Orsolya előtt. Külön is megéneklem, mert megérdemli. Hihetetlen komplexitás, közepes test, nem nyom el benne semmi semmit, visszafogott tannintartalom, hosszú lecsengés, fineszes bor.
Szokás szerint nem hagytam abba a kóstolást a csúcson, így jött egy átlagos nagybor: Demeter Csaba XY, 2003. Szép, nagyon kerek, nem sokat mesél, itatja magát, kellemesen hosszú, de terroirnak, játéknak terepe nincs, szigorúan meg van tervezve ez a bor mint a cimkéje. Ajándékként kaptam a Villa Tolnay cabernet sauvignonából: az a bor pinot versenyen nem jönne zavarba. Cabernet teszten kizárnák. A 'ki tud többet Csobáncról' vetélkedőt megnyerné. Nem tudom hova tenni.
A desszerthez már tokaji dukált: Szepsy szamorodni, könnyed, gyümölcsös, harmonikus, mint a glace nugát volt. Aztán egy kis Demeter Zoli Főbor, csak hogy egyszer lássam a kettőt egymás mellett. Zoli komolyabb bort csinált, Szepsy szebbet, ez lett a konklúzióm.

A Klassz borlapja jóval egyszerűbb: Bortársaság által forgalmazott tételek sorakoznak rajta. Rengeteg nyitott palack, deci helyett féldecit is mérnek, szájhúzogatás nélkül. Tudom, tudom, természetesen, kéne írnom, de sajnos a magyar valóság nem feltétlenül ezt mondatja.
Előitalnak St. Andrea meggylét újbort ittam, jól esett. Aztán jött a kacsacomb, májával, rizottóval és almával körítve, hozzá Etyeki kúria pinot noir. A bor szép, gyümölcsös (málna, cseresznye), játékos (fürge, édeskés), szerettem. Az árát, azt viszont nem szerettem, ennyit azért nem ér meg.
Alapvetően az édességről, a melegről szólt Luka Enikő madárlátta merlotja is, ezt is el tudnám kortyolgatni hideg estéken, zenehallgatás, olvasás közben, nagyon erre sem kell odafigyelni, nincsnek hoppák és ühümök benne. Bolyki bikavér is került, a közepes testű, fűszeres bikvér vonalat erősítő, kicsit talán éretlen tétel volt ez. Érettségben nem volt hiány a feketecsokis torta mellé kért és kapott Heimann Syrahnál. De őszintén: copy/paste-elni tudnám a kadarkánál írtakat. Egysíkú bor, indul az aszaltszilvás, kicsit csokis illattól és eljut: ugyanoda.
Volt még egy kellemes francia bor emlékem, közepes testű, gyümölcsösö, nem édes (végre!), kellemes tanninokkal megáldott Cotes du Rhone volt.

Mind a két helynek üzenem inenn, az internet bugyrából: megyek még az utcájukba.

Tovább...

Sunday, November 18, 2007

átmeneti borok

Különböző majdnem-vörösök

Vannak a fehér- meg a vörösborok. Aztán vannak a kettő között elhelyezkedőek. Ilyenek a rozék, sillerek. Nehéz megmondani hol kezdődik a vérbeli vörösbor, a határmezsgyén mozog szerintem a kadarka, legalábbis a mostanában kóstolt, identitásukat kereső kadarkák minden bizonnyal. Mert a fogyasztó (melyik, ugye?) egy vörösbortól testet, töménységet vár el. Persze ugyanez a kérdés felmerül a kékfrankos, pinot kapcsán is.
Most hétvégén az első kalapba tartozó borok kerültek a pohárba, nevezetesen egy rozé, egy siller meg két kadarka.



Az első megállapítás: kóstolni elmélyülten is jó, de két másfél év körüli gyerekkel körülvéve is élmény. Áll az ember a konyhában, nézi a kölyköket, akik épp összevesznek a kisautón, és eleve jobban ízlik a bor.
Másrészt ezek a borok örömmel válaszolnak arra kérdésre, hogy mit együnk a borhoz. Bármit, mondják, és igazuk van. A pástétom, a sonka, a friss kenyér (na jó, ezt megkövetelik), a kecskesajt (érettebb verzióban birsalmasajttal), az olajbogyó mind jól kísérték végig a kóstolást.

Kezdetben Hernyák Laci 2006-os rozéja nézett farkasszemet velünk a pohárból, mi untuk meg hamarabb, így ő vesztett, hamar elfogyott szegény. Nem is volt ez a bor sosem többre szánva: őszi borozást bevezető tétel. Kezdetben kis szénsav, illatban friss, első szedésű málna, még a málnaszőrök is megjelennek az illatban, esküszöm. Nem az orrbavágós fajta, teszem hozzá. Kis maradékcukor, de a mellette jelen levő savak miatt nem zavaró. Alapanyaga pinot noir, hogy van-e még hazánkban 100% pinotból készített rozé, én nem tudom.
Mint ahogy azt sem, hogy siller ugyanebből az alapanyagból készül-e. Olvastam az alkoholista siller tesztjét, ott ilyent nem láttam. Kár, kiváncsi lettem volna mit írnak a műveltek erről a tételről. Mert bizony igencsak jóívású bor ez. Egyes vélemény szerint a délután legszebb bora. Az biztos, hogy mélyebb, nem csak színben, ízben is, hosszú, már amennyire egy siller hosszú tud lenni. Itt a málna már eltűnik, inkább egy virágosabb, lekvárosabb (cseresznye) illat tűnik fel, ízben a savak viszi előre a történetet.
Savakban nem szegény az Orsolya kadarka sem, már meg lett énekelve, ez a palack sem okozott csalódást. Volt némi elméleti összevetés Buttler hasonló fajtaborával, a nyersesség, frissesség szavak hangzottak el, nem kritikai éllel. Meg a lecsengésben levő enyhe kesernye (ez lenne a Csite által megorrontott almasav-maradék)?
A zárótétel hagyott némi keserű szájízt bennünk, holott a bor inkább édességével akart direkt hatást gyakorolni ránk. A Heimann harmados kadarka már a kissé túlérett málna illatát hordozta, alkoholja nekem kilóg az egész kompozícióból. Lehet hogy a túlzott fürtcsonkolás felesleges volt? Nem tudom. Biztos hogy szerethető bor, de nálam a kadarka fűszerek nélkül olyan mint House sántítás nélkül, hogy végre én is írjak bornírt hasonlatot.


Tovább...

Friday, November 16, 2007

savanya

Kikelet pince, furmint, 2005



Az ominózus borteszt után elkezdtem a furmintjaimat vizslatni. Elsőként felkerült a Kikelet pince 2005-ös furmintja. Első megjegyzésem, bár ilyet nem szoktam, de most muszáj: a cimke. Pontosabban a hátcimke. Ez a kevercs nyelv számomra érthetetlen. Bizonytalan identitást sugároz. Jelen esetben ez nem is akkora baj, ugyanis sajnos a bor is ezt teszi.



Több napon át birkóztam vele, de nem jutottam dűlőre. Azt bizton állíthatom, hogy a bor nem öregedett meg, nem esett szét. Sőt, bodzás illata sincs.
Citromos. Eufemisztikusan azt is mondhatnám, hogy citrusillatú, de nem az, ez tömény citrom. Olyan limonádés az egész hatás.
Sajnos az íze sem mutat mást. Teljesen szárazra erjedt a bor, legalábbis maradékcukrot nem, fedeztem fel benne. A rengeteg savtól azonban mást nem láttam. Egy kis ásványosság még besegít, ez menti meg a bort, de annyira nagyon ez sem. Nem tudom mi lehet vele, mindenesetre a maradék üveg kap még némi haladékot, hátha valamerre elmozdul. Ha nem, akkor az is három pontos bor lesz. Ez most nem több annál.
És sajnálom, mert nagyobb ígéretnek gondoltam ezt annó.

Tovább...

Tuesday, November 13, 2007

13 franc

Cabernet franc kóstoló, Maligán

A szokásos heti Maligán kóstoló témája ezúttal a cabernet franc volt. Mivel a fajtát régebben előszeretettel kóstoltam, izgalmasabbnak találván azt a sauvignonnál, de az utóbbi időben kiesett valahogy a látó- és ízlelő körömből, ezért nekivágtam a 13 tételből álló sornak.
Az elképzelés az volt, hogy bársonyos, fűszeres, izgalmas borokat fogok kóstolni, ami nagyjából valóra is vált.
A kóstolási sorrendtől eltérve, saját pontszámaim sorba téve megyek végig a tételeken, kezdve a végéről. Zárójelben a 20 kóstoló száj verdiktjét hordozó átlagolt helyezése a bornak.



13. Salánki pince, 2003, Tihany: Nagyon halvány kadarka szín. Azt hittem viccelnek és betettek a sorba egy kadarkát, netalántán sillert, de nem, ezt cabernet francként árulják, remélem minél kevesebb embernek, savanyú, rossz bor, lefolyó helyett kiöntőben végezte, gyakorlatilag mindenkinél, mert átlagban is (13).
12. Takler 2005: Kicsit meglepődtem a leleplezéskor, de azért nagyon nem. Igazán jó Takler bort én még nem ittam. Így mondjuk sok esély nincs rá hogy drágán mért borukkal próbálkozzak. Illatra rendben volt a bor, jöttek a fűszeres jegyek, ízben a zöldesség mindent elnyomott. (12, egyöntentű lehúzás)
11. Gál Tibor 2005: Abszolút egysíkú, szárító tanninokkal teletűzdelt, túl sok hordót látott bor, aminek gyanítom a hibákat kellett volna hogy elfednie, hát nem sikerült, ezt is egy emberként ítélte el a tömeg (11).
10. Gere Tamás 2003: Nálam az édes vörösbor egyik etalonja volt, üres korty, amolyan körzős-vonalzós tétel, nagyon nem a stílusom, a többieknek úgy tűnt bejön ez (3).
8-9. Chateau Teleki 2005: Sok égetett hordó az illatban, a vanília mindenen átüt. Mögötte meggy, bujaság, ízben szép, fűszeres, csak a kellemetlen szárító tannin, az nem kéne bele. Lehetne jó bor, de nem az. (6)
8-9. Mondivin 2002: Leginkább fahéj illatú bor, édes lecsengése van, nálam ezért büntetés jár. Semmi plusz nincs benne, elindul a korty aztán úgy marad a végéig. (7)
7. Bock 2003 Feketehegyi Selection: Boxi drága bora. (Évek óta kínzó kényszert érzek hogy egyszer én is Boxizzak már egyet. Kár hogy Wunderlich nem volt a sorban...) Villányban engem lehengerelt, most vakon kevésbé. Feketecseresznye, kis paprika benne, baromi hosszú lecsengés. Ez a rendben volt kategória, de visszakóstolva is elmaradt a hoppá érzés. (5)
6. Vylyan 2003: Animalitás, ami már-már zavaró. Ízben málna, aszalt szilva, ami meg szép. Nem tudtam hova tenni a bort, egyszerre vonzott, egyszerre taszított. Utólag lehet hogy őt elpontoztam és hátrébb lenne a helye, de volt olyan érzésem is, hogy ha időben lett volna nyitva a palack, akkor meg előbbre is kerülhetett volna. (mint ahogy átlagosan előbbre is került: 4)
5. Simon 2003: Egyik legizgalmasabb illatú bor. Egy kis éretlenséget mintha éreztem volna benne, de ázsiai fűszerek jöttek leginkább elő, némi aszalt szilvával keverve. Szilvásgombós? Fene tudja, izgalmas mindesetre. Nekem, legalábbis, akkor és ott. (8)
4. Günzer 2004: Itt leginkább a pontozási szakma nehézségeire hívnám fel a figyelmet: két rossz bor után jött ez. Keveset írtam róla, de valahogy előre került a maga fekete gyümölcsös jellegével, kerekségével. Valószínűleg tényleg szép bor lehetett, bár sokan nem így gondolták (10)
3. Turay 2004: Az est felfedezettje. Van benne némi vaníliás illat, de mellette nagyon sok érett gyümölcs, tanninjai kerekek, harmonikus, igen hosszú lecsengésű a bor. És kerül vagy 2100 forintba, abszolút best buy. Hogy a Maligánon kívül hol kapható ez, fene tudja, egy nem gondozott honlapról sokat nem tudtam meg róluk. (1)
2. Bock 2003: Nos igen. Amikor a kistestvér lealázza a nagyot. Bors, meggy, ahogy kell. Nagyon egyben van, nagyon körzős bor, de szerkesztettek bele izgalmat is. Hollywood, de jól esett. Neki valószínűleg mindegy hogy szellőzködik-e. (2)
1. Vincze Béla 2000,selection: Úgy látom megosztó bor volt ez. Nekem már szippantásra is igen hűvös bornak tűnt, érezhetően más volt mint a többi. Én ezt díjaztam, mások nem. Animalitás, de csak diszkréten, ásványosság (Tamás pincét vagy Egert tippeltem helyből), buja, fűszeres, élettel teli bor, meglepett sokminden vele kapcsolatban, a borász is, az évjárat is. (A tömeg 8-at helyre tartotta érdemesnek ezt a bort)

Utólag is meglepett a saját sorrendem, de aznap este ilyen hangulatban voltam, jót boroztam, találtam megint új termelő izgalmas borát, láttam elhullani nagy bort, nagy nevet.

Hogy gyakrabban kerül-e a poharamba eztán ez a fajta? Franc tudja.

Tovább...

Sunday, November 11, 2007

Égetett szesz

Hermány leányka, 2006, Orsolya pince

Van az úgy hogy valamire készül az ember, aztán csak nem úgy sül el, ahogy. Készültem hogy komplettírozom az Orsolya leányka trilógiát, ez végülis sikerült. Jó ötletnek bizonyult utólag az is, hogy a rizottó felöntéshez használtam ezt a bort, bár megremegett a kezembe a frissen bontott üveg.
De a bor most nem jött be.



Pedig. Először is, a legszebb cimke volt a boron, nekem legalábbis ez sugározta a legtöbb vidámságot. Talán a tappancs-betű miatt. És úgy is indult, hogy nagyon szép, mély szalmasárga szín, illatban pedig töppedt szőlő. Meg is néztem, 30 % volt a töppedési arány. Eddig rendben is lennénk, ez ilyen lett. 13%-os alkohol, tehát az eddgieknél kevésbé alkohol hangsúlyos leánykát vártam. Ízben viszont az alkohol dominált, mellette a savak semmilyen kiegyenlítő szerepet nem játszottak. Konkrétan égette a bor a torkunk. Nem találtam harmóniát a borban, se frissen, sem melegebb állapotában, semnem másnap.
A friss szüreti jelentés szerint az idei Hermány nagy ígéret a pince számára. Kiváncsi leszek. Ez így most három pontos csak.

Tovább...

Olcsó bornak leve

Olasz hétvége

Nyári emlékeket felidézve került elő a spájzból egy vörös és egy fehér bor Olaszországból, mindkettő bőven a 10 euró alatti árfekvésből. A vörös Valpolicella völgyből származó Ripasso volt, valahogy nagyon megkapott engem ez a 'technológiai borfajta', a fehér pedig a tömegtermelés legmarkánsabb képviselője, egy Trebbiano fajtából szűrt tétel volt, Garda-tó környékéről. Nézzük mit tudnak az olcsó olasz borok!


Rémisztgetni, elsősorban. Hogy tudniillik olcsó bornak nem feltétlenül híg a leve. A vörösnek kifejezetten nem.

Ripasso 2004, Azienda Agricola BONAZZI DARIO E FABIO

Nagy, meleg illat, málnás vattacukor és gyümölcslé, pirosak, örömteliek. A korty lendületben van, marad is a fogyasztás alatti három napban, a lecsengés végig hosszú. Tanninnak szinte nyoma sincs, körbeöleli az ember száját, betölti, de nem szárítja ki. A nyelv lila lesz az esti poharazás után. A paradicsomos tészta jól megy hozzá, pláne ha húsos. A parmezánt kifejezetten kedveli a bor, én is. Hat pontos örömbor.

Lugana 2006, Azienda Agricola Bulgarini, Pozzolengo

Pozzolengo egy kis városka a Garda-tó környékén. Ideális kiindulópont ha a tóra kiváncsi az ember, de a nyüzsgést el akarja kerülni, mert mondjuk családi nyaralást szeretne, agroturizmust. A környéken hemzsegnek az ilyen szállások, meg a helyek, ahol a helyi ízeket lehet megkóstolni. Mi történetesen a bort gondoltuk ilyen íznek, így bekopogtunk Bulgariniékhez. Rosszkor, ugyanis épp nem voltak nyitva, így a helyi kóstolás elmaradt, de pár bort eltettünk jobb napokra. Ezt a trebbianot, amit itt történetesen Lugananak hívnak ha jól rémlik kevesebb mint 6 euróért mérték.
240-260 kiló szőlő jön le egy hektárról ebből a fajtából. Azt mondják legalábbis ők. A szüret kézi, a feldolgozás modern, az íz intenzív. Zöldes sárga szín, aszalt gyümölcs, sárgabarack illat, komoly, krémes korty, közepesen hosszú lecsengéssel. Mindennap innám, pláne ennyi pénzért. Kis izgalom persze kéne bele, node ennyi pénzért?! 5 pont határán a bor.

Tanulság? Tudja a fene.

Tovább...

Sunday, November 4, 2007

Palackba zárt Somló

Somlói Apátsági pince, Hilla cuvée, 2006


Az úgy volt, hogy egyszercsak azt olvastam: új termelő bukkant fel Somlón, első borukat Hilla néven forgalomba is hozták (és jól tették, mondom így egy palack után). Zwack forgalmazás, hogy ez hordoz-e bármilyen értékítéletet, nem tudom.

El is határoztuk hogy a pincét megnézzük, Somlót szeretjük úgyis, kirándulni meg jó. Aztán a gyerek nem így gondolta, kirándulás helyett orrszívózás lett. De a kíváncsiság nagy úr, így helyszíni szemle ide vagy oda, a palackbontás azért megtörtént.

Remek kezdés egy induló borászattól, ezt az elején le kell szögeznem.
Tudtommal 6 éve építgetik baráti alapon a pincét, Fazekas Tibor értő borászkodása mellett még hárman, tehát némi tapasztalat van már mögöttük. De örülök hogy újabb pince szeretné megmutatni nekem, mi is az a Somló (legkisebb magyar borvidék,Vágó úr).

Hát elsősorban ásványok, ezt mondja a Hilla, meg mézes mangó. Legalábbis az illata Somlónak ilyen, szerintük. Az íze meg sós, meg tropikális; egyszerre édes, egyszerre keserű (mandulás). Ha nem tudnám hogy nincs benne olaszrizling, belemondanám. De tudom hogy 60-30-10 százalékban van benne hárs, juhfark, furmint. De nem érdekel ez, egy cuvée ne arról szóljon, hogy mi van benne, hanem önmagáról. Meg a termőhelyről. Ezzel a borral sikerült bemutatnom Somlót a páromnak, ő ugyanis eddig azt hitte hogy a félszáraz bor kicsit édes, mostantól elhiszi hogy ha azt írom/mondom hogy a bor sós, ásványos. És értjük, mit jelent a vulkanikus talaj.
Hosszú, kellemesen hosszú a bor. Két dolog tesz neki igazán jót:a dekantálás és a melegítés, olyan vörösbor hőmérsékleten a legszebb, talán. 7 pont határán a bor, osszuk is ki neki ezt.

Azért a terv változatlan: a pincét meg fogjuk látogatni. Immár elvárások is vannak, azonban.

Tovább...

Saturday, November 3, 2007

elzászi kitekintés

Pierre (és Chantal) Frick kóstoló, Terroir klub


Keveset tudok a külföldi borokról, pláne a franciákról, hovatovább az elzásziakról. Amit, azt is olvasmányélményekből. Ezért is örülök annak hogy eljutottam egy ilyen kóstolóra.

Ahol a termelő házaspár (Kató András tolmácsolásában) elsőként a szemléletmódjukról mesélt. Biodinamizmus 1981 óta, előtte 11 év organikus művelés. Homeopátia a szőlőben, röviden ez a lényege a módszernek, no meg kvázi nulla beavatkozás a borospincében. Minimális kén, ennyi. Az eredmény: természethű borok.
Teszik ezt olyan környezetben, ahol 30 körüli a megengedett beavatkozások száma, kezdve a tannincserétől, a chaptalozáson át a a fajélesztőkig.

Szimpatikus volt az a szemlélet, hogy minden borhoz egyből ételpárosítást is javasoltak, hisz valóban: a jó bor egy jó vacsorát ki kell hogy egészítsen.
Ami meglepő volt: jó pár éve felhagytak a parafa használattal, részben a TCA problémák miatt, de leginkább azért, mert egy parafa dugó, szerintük, rányomja valamelyest a bélyegét a borra. És a valamelyest már ellene van a filozófiájuknak. Ezért ők koronazárral palackoznak. Igen: söröskupakkal.

Ilyen borokat, többek között (nem mindent, hisz volt itt még szemléltváltás előtti tétel is).

Pinot noir, 2002: Birtok pinot, azaz több dűlő termése. 2002 nehéz év volt, nehéz szürettel. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az összesen 2 hektár pinot 20 ember 5 napig szedte, válogatta. Persze a válogatás már szüret előtt is intenzív volt, ez a 100 embernapnyi munka csak a szüretre vonatkozik. Az eredmény: téglapiros bor, kissé narancsos karimával. Illatában a gyümölcs uralkodik, kóstolva kellemes, szép pinot, de sok pluszt nem ad hozzá a pinot képemhez.
Pinot noir, 2002 Rot Murlé Terrasses: Külön dűlő is készült abban az évben, a szüretre a fentiek vonatkoznak, csak a feldolgozóban lett külön erjesztve a bor. Teljesen más anyagnak tűnik, egyrészt a sokkal szigorúbb hozamkorlátozás miatt, másrészt a dűlő egyénisége miatt is. Illatában
háttérbe szorul a gyümölcs, a bőrős, húsos, animális anyag, nagyon meleg, alkoholosabb érzetű (és alkoholosabb) a bor, sokkal komplexebb, sokkal szebb.
Pinot noir, 2005, Ráspi: A kóstoló után, versenyen kívül került a poharamba ez, ezúton is köszönöm az Ismeretlen Úriembernek, aki beletöltötte. Valami eszméletlen gyümölcsáradat jött ki a pohárból: elsősorban ribizli, de málna, cseresznye, valahány nyári gyümölcs ott tobzódott. Íze ehhez mérve is komplex, kerek. Teljesen más anyag mint az eddig megismert egri pinot-k, valószínűleg Sopron ezt tudja: játékosan komoly bor, vagy inkább komoly játékos?
Sylvaner 2002
: Miszerint zöldszilváni. Igen, az ami itt nálunk alsópolcos, literes bor. Ott is, teszik hozzá, node erre is képes a fajta ha megfelelően bánnak vele: mély szalmasárga szín, letaglózó illat. Nekem elsősorban birsalmasajt, akácmézzel. Kóstolva kicsit vaníliás, mazsolás érzetű, igen összetett, hosszú bor. Nem mondanám meg róla, hogy 5 éve an palackban. Egy nagy meglepetés volt.
Riesling Bihl, 2004: Citrusok az illatában, ahogy az egy rizlingnél kell, kis maradékcukor van benne, de szinte teljesen száraz már az érzete a bornak. Nekem kicsit üres volt, egysíkú.
Riesling Vorburg Grand Cru 2003: Terroir bor. Illatában, ízében nem tipikusan rizling, sokkal inkább a meszes talajt emeli ki, nagyon komplex bor, nagyon friss, nagyon aromás. Mint kiderült seprőn volt tartva, egyszer leállt az erjedése, de nem lett lekénezve, így lement az almasav bomlás, majd következő nyáron teljesen kierjedt a maradékcukor. Szerettem ezt inni.
Gewürztraminer, 2005: Parfümösségnek nyoma sincs, meglepően mandarinos az illata. Igen lendületes, együltőhelyes bor, kicsit a mazsola is bevillant nekem a lecsengsében.
Sylvaner Moellux Bergweingarten 2001: Édes bor, sőt, kései szüretelésű, amit a fajta miatt nem lehet ráírni. Akácméz, 30 g cukor van benne, de ennek jó ha a felét lehet érezni, abszolút könnyed, fiatal bor benyomását kelti.
Riesling Vendange Tardive 1997: Sokadszor volt az az érzésem, hogy ezt nem hiszem el. Nem hiszem hogy 10 éves bort kóstolok, annyira fiatalos az íz, az illat, a szín. Nyoma sincs fáradtságnak, lendületes, nagyon krémes érzetű bor, libamáj az ő társa, szól a verdikt, és hát lehet. 42 gramm a cukra, de ő is letagadhat jónéhányat ebből is, a korából is.
Pinot Gris Sélections des Grains Nobles 1992: azaz szemenként válogatott szürkebarát. Mélyarany szín, aszús illat, a poháron felmászik a bor. Igazi desszertbor, ehhez ne együnk semmit, ezzel fejezzük be a vacsorát.

Összességében: élmény volt. Élmény volt látni azokat a mély színeket a pohárban, amik a természetes módszernek köszönhetőek (állítólag; kicsi vagyok én ezt megítélni), de ha más nem, akkor a borok kora és ennek ellenére meglévő frissessége azt mondatja velem: a módszer működik.


Tovább...

Monday, October 29, 2007

dödölle, gesztenye

Baráti borozás keretében a fenti étkek mellé kerítettünk bort. A dödölle kapott négy fehéret, nevezetesen négy olaszrizlinget, a gesztenyéknek vörösek jutottak, szám szerint három.
A móka kedvéért a fehérek vakon lettek kóstolva, hogy ne befolyásoljon a termelő kiléte senkit. Érdekes hogy nem jött ki azonos végeredmény senkinél, node ez végülis így van jól.


A legnagyobb egyetértés Szászi Endre "Kabócás" olaszrizlingjének megítélésekor volt. Nagyon szép tétel, a félszárazság csak kidomborítja a rizlingességet, a korty végi kesernyét balanszíroza. (Megnyugtatásul: senki nem beszél így a barátaim közül...) Kellemes, üde bor, én hatpontosra taksálom, legalább.
A legmegosztóbb díjat Fekete Béla 2005-ös rizlingje érdemelte ki: volt aki szerint akár még a második helyre is érdemes volt, nekem abszolút negyedik, de nagyon az. Most nyithatnék elméleti vitát hogy az oldszkúl iskola képviselője-e a bor, vagy csak szimplán nekem nem jött be a nem túl tiszta hordóíz, a korty végi túlzott savanya (nem is kesernye!), hiába a mineralitás, ez most nem lökte feljebb 3 pontnál a bort.
Kevésbé osztotta meg a nagyérdeműt a Tamás pince 2003-asa. Egyetértettünk hogy ez egy más kategória a többi borhoz képest: vajas, telt, harmonikus, ámde inkább chardonnay jegyeket muattó, szépen megöregedett bor, nálam 4 pont még mindig, erős négy, nyaldossa az öt határát. Most nem mászott fel odáig.
Korrekt tétel volt Laposáék badacsonyi rizlingje, fajtajelleges, kesernyés, ásványos, gömbölyű, 5 pontot zsebre tehet, többet azért nem, mert a 2005-ös somlai, az a referenciabor immár náluk, abban volt valami plussz.






A hősies gesztenyepucolónak köszönhetően volt mit eszegetni a vörösökhöz is. Elsőként az Orsolya pince kékfrankosa került a pohárba: gyönyörű bor, pinós beütésekkel, gyümölcsök, elsősorban málna, csereszenye, virágok, kis bőrösség. Meg van benne minden ami nálam 7 pontot ér, a játékosság, a több-mint-kékfrankosság.
Áldás, 2004. Szerintem kb. a csúcsán tart a bor. Meleg, gyümölcsös illatú, nagyon kerek, szép tannin, visszafogott fa használat, hosszú. Valami finesz még kéne bele, így most ez 6 pont legyen.
A Kiss Gábor féle Merum meg egy nagy meglepetés. 8 óra alatt képtelen volt magához térni, annyit állt ugyanis nyitva. Az illata szépen kibomlott, eltűnt belőle a kezdeti bizonytalan fásság, maradt a tömény feketeribizli illat. Színe igen mély. Íze viszont: szárító, kellemetlen tannin. 3 pont, mondtam, és ejnyéztem. Mivel ő volt az utolsó a sorban, maradt belőle rendesen. Másnap estére eltűnt a "rossz" tannin belőle, illetve visszahúzódott, és a bogyósgyümölcsök maradtak meg. Lehet ez? Jó ez? Így akár ötös alá is lehetne, összeségében maradjunk a 4 pontnál, de aki érti a tannin-evolúciót az adja át!

Végeredményben azért a kóstolót a dödölle nyerte.

Tovább...

Friday, October 26, 2007

mintha krétát nyalogatnál

Gróf Buttler kóstoló, Decanter




Van egy ember. Szakálla is van, nem feltétlenül kender. Meg legendája, hatalmas. Először egy borászlegény mesélte nekem hogyan sikerült emberünket visszaköszönésre bírnia: váratlanul, egy dűlőút közepén megsüvegelte őt. Más helyen Kapitánynak nevezik őt. A kóstolón csak szimplán Bukolyi úrnak nevezte őt A Sommelier. Mert ez egy olyan kóstoló volt, ahol jelen volt A Sommelier, meg A Boríró (név és cím a szerkesztőségben).
Meg jelen voltak a Buttler borok, és elmeséltek azok mindent a készítőjéről (fent említett urak persze segítettek a botfülüeknek kicsinyt). Beszéltek a hatalmas befektetésről, ami révén a legjobb egri területeket (Nagy-Eged, Szarkás) faggatja Bukolyi László, elmondták hogy jelenleg albérletben laknak a borok a Kőporos pincében, és szóltak arró is hogy a divatirányzatokkal szembe menve hatalmas borok készülhetnek. Kikotyogták hogy ilyen brutális terméskorlátozás nemigen van még hazánkban, 3-4 tőke ad egy palack bort (aki büszke a terméskorlátozására, az 1 tőke 1 palack nagyságrendről beszél általában) .

Minden bor kapott 8 óra levegőt, ez kellett is nekik, így mondták.

Elsőként egy 2005-ös viognier került terítékre. A fajta a Rhone-völgyből érkezett Egerbe, és úgy tűnik jól tette hogy idetalált. A telepítés oka a syrahval való házasítás volt elsősorban, de eddig frigy még nem jött létre, önállóan mutatja meg a bor mit is tud a micsoda is?. Nem feltétlenül a fajta, ugyanis. Tud egy krémes, olajos testet produkálni, finom, visszafogott illattal, ásványos, gyümölcsös ízzel, hosszú lecsengéssel. Itt már érezni lehetett hogy kevésbé fog ez a kóstoló a fajtáról szólni, ugyanis ezt a mineralitást, ezt krémességet inkább az Eged-hegy tudja. A terroir szó ekkor már el is hangzott.
Aztán kaptunk egy sűrű, magas alkoholú (14,5) chardonnayt, 2006-ból. Fa, sok fa, hangzott az első verdikt. Acéltartály, válaszolt a sommelier. Minden ami a borban volt, a Szarkás-tetőt mutatja, meg az érett szőlőt dicséri. (Azért a végén a némethattilachardonnayt énekeltük el.) Szép bor volt, szó se róla, de.
A 2004-es Szarkás pinotnál szó sem lehetett de-ről. Ott pinot kaptunk, az egyik legszebbet amit eddig láttam. Ez a pinot, hangzott a borbemutatás, és valóban, ebben benne volt minden, amiért a pinot szeretem: erdő, gomba, cseresznye, málna, bőr, hús, megannyi illat és íz. A színe rubint piros volt, opálos. Mert se derítés, se szűrés nem érte a bort; kockázatos vállalkozás a Bukolyi-borászkodás, de ez engem meggyőzött a kockázat vállalásáról.
Érdekes volt a borok sorrendje, szakértőink késhegyre menő vitát folytattak le a témában, de győzött a tanninra alapozott sorrend, úgyhogy 2004-es egri bikavér jött. Hogyan? Bikavér, aminek a tanninja alacsony?! Bizony, ez a bikavér nem akar nagy testű bor lenni, könnyed, gyümölcsös (bogyósgyümölcsök), borsos, véget nem érő lecsengésű bor akar lenni.
Aztán angyal szállt el felettünk, mert a pohárba került a 2005-ös kadarka. Néztük, illatoltuk, megmászattuk a pohár falán, és én elhittem hogy a legjobb magyar vörösbor van a poharamban. Nem is tudtam mit írni róla, felesleges kiemelni a csipkeillatot, a rózsaillatot, a fűszeres, légies ízvilágot, a végtelen lecsengést.A Boríró szerint értelmetlen volt folytatnia kóstolót, de azért a show must go on elv diadalmaskodott, így jött a következő tétel.
Méghozzá megint pinot, de most már az évjárat és a termőhely megváltozott: 2005, Nagy-Eged. Nagy bor lesz. Most nekem a 2004-es leverte ezt. Még a végén kicsit szárít a tannin, még nem simult bele minden a borba, de itt már egyértelmű volt: a terroir borászat egyik csúcsa ez a bor is, azt a mineralitást ami ott lakik a hegyen teljes mértékben áthozza a pohárba. Mintha krétát nyalogatnál. (Utoljára ugyan általánosban, dolgozat-kerülés céljából, de igen, ez az. És ettől sem lázasodtam be.)
Megkaptuk ennek a bornak a 2006-os változatát is, az sokkal sötétebb, már majdnem vörösbor színű, édes érzetű, nagyon ásványos, kicsit a végén kilógó alkoholú ez. De ezt is szeretném az elkövetkező években nyomon kísérni.
Elkövetkezett a szentségtörés ideje, vélték kalauzaink, és előrukkoltak egy 2006-os oportóval, miszerint portugieser. Hát nem egy villányi bor, az szent. Nagyon érett szőlő adta az alapanyagot, ez a magas alkoholban meg is testesült, ami nem tette könnyeddé a bort, a málnás illat ellenére nekem a bor nem bizonyította be hogy oportóra szükségem van.
Végül előkerült a syrah trilógia. 3 termőhely, 3 különböző egyéniségű syrah. Megosztó borok ezek, mert nem a megszokott ausztrál, dél-afrikai 'meleg' syrah érzetet adják. Az első tétel, ami a Szarkás-tetőről került a palackba kifejezetten hűvös volt, még ha ez a kifejezés értelmezhetetlennek is tűnik. Volt egy -engem- zavaró büdösség a borban, kis édeskömény illat. A Nagy-Eged alsóbb részéről, 300-400 méterrről származó bor megint szinte kizárólag a hegyről szólt. Sós, minerális íz, kis animalitás, fűszerek, nagy bor, de szerintem nem nagy syrah.
Mint ahogy a 400-500 méter magasból származó bor, a három közül a kedvencem, sem mint syrah fogott meg. Hanem az a borsos aszalt szilva íz, az a rengeteg ásvány, már megint, az nagyon rendben volt.
Még kaptunk egy bónusz bikavért, 2005-ből, természetesen Eged-hegyről, lehengerelt. Koncentrált gyümölcsillat, hatalmas nagy test, végtelenül hosszú lecsengés, még nincs forgalomban, mert még kis idő kell neki a palackban, de megértem hogy A Sommelier miért ezt fogja karácsonykor az asztalra tenni. Magának, persze.

A végén egy talált sárgamuskotály (állítólag a syrah szállítmánnyal keveredett a hegyre fel) kívánt jó éjszakát nekünk, ő benne már túl sok volt mindenből, főleg az alkoholból, nem szerettük, de szerintem csak azért kaptuk, hogy lássuk: ilyen is van. Meg hogy a palackokban található maradékokra rávethessük magunkat.

Tovább...

Tuesday, October 23, 2007

mennyi szétment arc

Furmint kóstoló, Maligán

Szeretem a borkóstolókat, mert mindig talál az ember egy új kedvencet, megerősíti magát hogy igen, amit szeret az tényleg megállja a helyét, vagy csudálkozik.

Hát most ez utóbbi volt (bár került új meglepetésbor is azért), egy idő után már csak néztem az arcokat a Maligánban, és nem is kellett kóstolnom, írtam automatikusan hogy "szétesett, eloxidált" bele a jegyzetfüzetbe.

Már korábban is terjengtek hírek a furmint palackállóságáról, nem túl jók, de erre nem számított azt hiszem ott senki sem. Nagy nevek borai (2004-esek!) voltak felismerhetetlenül elecetesedve, szétesve, eloxidálva. De nézzük sorba mi került a pohárba.


Egész jól indult pedig az este:

Béres furmint, 2006. Citrompótló íz, felismerhetetlen fajtajelleg, tipikus rajnai rizlingnek gondolnám, jól le is pontoztam, tudva hogy az első bor nehéz helyzetben van, de mégis. Nálam 61 pont, átlag 64. (Jó, annyira nem indult jó.l)
Gádor Betsek-dűlő, 2006: Töppedt szőlős illat, kissé túl hangsúlyos benne a fa, de komplex, szép bor, kis maradékcukorral. 81/77 pont.
Kikelet Lónyai-dűlő, 2006: Gyümölcsös illat (többek szerint: bodza, és tényleg, az is), kis kesernye a lecsengésben, rendben volt, de nem volt átütő. Utólag keveseltem a pontját, bevallom. 66/72 pont.
Gádor Mézes Mály 2006: Visszafogott, tiszta illat, nagyon komplex, kis maradékcukorral, kellemes bor. Nálam 76, amúgy 78 pont.
Kikelet Farkas-dűlő, 2006: Kicsit nekem savhangsúlyos, még nem állt teljesen össze, de már most is látszik hogy szép lesz.A végén összekóstoltam a másik Kikelettel, és nem, szerintem nem ugyanolyan a kettő illata. De jó volt vitatkozni hogy fajélesztős-e. 64/72 pont.
Degenfeld barrique, 2006: Illata teljesen semleges, íze nagyon fás, kis melegedés hatására szépen fejlődik a pohárban, lecsengése nagyon szép. Nálam 74, összességben 78 pont, ezzel közönségdíjas (namost 78 ponttal kóstolót lehetett nyerni, no comment).
Béres 2005: Olajos struktúra, mély szín, kb. most lehet a csúcson, de nem nagy bor. Hiányzik belőle a rafinéria. 70/74 pont.
Gádor, Király-dűlő, 2005: Almás-barackos illat, nagyon összetett ízvilág, hosszú és kellemes lecsengéssel. Nálam ő nyerte a vakkóstólást, 84 ponttal. A többiek szerint 77-nél nem több, és harmadik.

És innentől egy meredek lejtő:

Degenfeld, 2005, barrique: eloxidált vacak. Abszolút utolsó.
Királyudvar, 2004: Egyike a nagy ledöbbenésnek, menthetetlenül szétesett bor. 2004-ben kapta a Maligán hordómintaként, idáig tárolták, hát kár volt.
Pendits, 2004: oxidált íz, illatban még mutatott egy kis hársmézet.
Homonna Határi-dűlő, 2004: Ezt nem akarta senki elhinni, de egy nagyon öreg, nem hibás bort kaptunk az arcunkba. A színe még teljesen rendben volt, illatban már bizonytalan volt, íze telt, de kezdődő oxidáltság benne. Nálam még 66 pontra jó volt, átlagosan 64-re.
Béres, Lőcse-dűlő, 2004: meg van ez is zavarodva már, írtam fel róla, utolsók közt vitézkedett ez is.

Lehetett volna szép vége is:

Fekete Béla, 2004: Fény volt ez az alagútban, de csalóka fény. Minerális sósság van még benne, de már a fáradtság elnyomja azt is, pedig a pohárban szépen, olajosan mozgott. Kapott tőlem 70 pontot, de csak az előzőek utáni örömömben.
Györgykovács, 2004: Vessenek a mókusok elé, de nekem ez tetszett. Többek szerint ez is el van már oxidálva, ezt nem írtam alá, még visszakóstolva is kellemesnek mondtam, nem vennék belőle, de nem öntöttem el. Nálam ő 72 pontot kapott. Egy része a pontoknak annak szólt persze hogy újra én ittam, nem a kiöntő.
Csordás-Fodor, 2003: Tiszta illat, összetett íz, nekem kicsit birsre hajazott, 75 pontot szabtam ki rá, mások 72-őt.
Csordás-Fodor, 2001: ne is beszéljünk róla, summázata volt a kóstolónak.

Summázat:

A közönség ezt díjazta:
1. Degenfeld Barrique 2006
2. Gádor Mézes Mály 2006
3. Gádor, Király 2005
4. Gádor Betsek, 2006

Nálam:
1. Gádor, Király 2005
2. Gádor Betsek, 2006
3. Gádor Mézes Mály 2006
4. Csordás-Fodor, 2003

Bár visszakóstolásnál a Mézes Mály vitte a prímet.

Szóval csak lett találva új, szimpatikus pince (Gádor), de elkezdem felhordani a furmintjaimat a pincéből mielőtt baj történik.

Tovább...

Wednesday, October 17, 2007

himmel und hölle

A hétvégén összeszedett enyhe lefolyású nátha kúrálása közben (lassan énblog leszek...) az az elvetemült ötletem támadt, hogy megbontok egy üveg 'került bort'. Találtam ugyanis egy üveg Gundel tokaji hárslevelűt, 2003-ból, a félédes fajtából. Mentségemre legyen mondva: nem fizettem érte.
Nem éreztem hibásnak a palackot, szögezem le az elején. Én vagyok a hibás hogy ilyen ötletek jutnak az eszembe.
Egy szétesett, a műcukor íztől a kesernyéig terjedő ízskálán mozgó, pedig illatban még bíztató löttyöt találtam a poharamban. Aztán a lefolyóban láttam már az italt. 2 pont, büntető 2 pont. És ígérem hogy amint színre lép egy új Gundel bor, immár a Mádi Kör tagjaként hozamkorlátozott formában, igyekszem megkóstolni azt is.

Addig azonban ijedtemben egy St. Andrea 2005-ös 'sima' pinot noirt bontottam. Könnyed, gyümölcsös, szép savakkal megáldott teremtés ez a bor, kicsit a végén biccent az alkohol, ettől azonban csak a lecsengése lesz végtelenül elnyújtott, igencsak kedvemre való, 6 pontot erre ki merek osztani. Szexi bor. (Érzékeny lelkű olvasóimtól elnézést kérek.)

Végeredményben jót boroztam, a náthám javult, hétköznapra mit kívánhat még az ember fia?

Tovább...

Tuesday, October 16, 2007

sírni, sírni, sírni

avagy Figula Nyerges a legnagyobb király

Hétvége, gyerekes program. Felkapott vidéki gyerekbarát hotel. Minden rendben van vele, gyerek élvezi, szülők élvezik. Aztán vacsora.
Régóta kikivánkozik már belőlem: miért nem képes egy magára valamit is adó hely normális borlapot összeállítani? Kedvencem a felkapott éttermekben megjelenő, igen silány minőségben elém tett in vino veritas-os borlap, egy fokkal jobb amikor a bortársaság lapját tolják elém. (Ebből a legszebb kivitelő a Klasszban van, és legalább nem tucatborokkal teleírt.)
Konkrét esetben adva van egy szálloda, ami gyerekes családokra épít, meg német/osztrák nyugdíjasokra (gyógyászat okán). Az előbbi réteg tele van sznob apukákkal (jelen!), a másiknak meg szimplán van pénze. A hely egy köpésre van a Balaton-felvidéktől.

Mondom mit adtak decire: Németh-Bezerics pince 3 fehérbora. Chardonnayt ittam, értékelhetetlen volt, faforgács íz, fajtajelleg nulla. Gondoljunk bele: ebből a borból fog az osztrák következtetéseket levonni a magyar borokról.
Szintén sirám: miért nem lehet 5-6 fehér és ugyanennyi vörös bort nyitva tartani egy felkapott, sok ember megfordul benne helyen? Érthetetlen ez.

Másnap már a külön ajánlatként megjelenő Figula bort ittuk, szerencsére találtam partnert hozzá. Súlyos bor. Félliteres kiszerelés, nehéz üvegben. Pinot gris, miszerint szürkebarát, szelekció. Mély, aranyló szín. Kezdetben élesztős illat, ez valami Figula kézjegy lehet, lassan hamarabb fog ez eszembe jutni róla ez mint a loboncos haj. Aztán nyílik a bor. Mineralitás már illatban is , meg virágok, növények, rét. Ízben szikla, szőlő, komplexitás. Lecsengése hosszú. Nyarat idéző. Figuláttöbbésose visszavonva. 6 pont kiosztva.

De ez még nem menti fel a béna borlapos helyeket.

Tovább...

Tuesday, October 9, 2007

Hernyák és a többiek



Valahogy nekem eddig Etyek kimaradt. Pedig mostanában lépten-nyomon azt hallom a borászoktól, hogy ha van kedvenc fesztiváljuk akkor az Etyek, akár a pincefesztivál akár a kezes-lábas. És nem csak mert ingyenes, bár nyilván az is jól jön, de meghívásos, baráti. No ezt a baráti hangulatot mentünk megnézni nem-fesztivál hétvégén ( amúgy ebből van több egy évben).

Megtaláltuk.

Először a Hernyák Lacinál. Aki persze Hernyák Vali is, meg ott van a fiú is, aki lassan papíron is szőlész-borász lesz. Szóval igazi családi pince a Hernyák pince. Ahol jó lenni. Rusztikus, mi több: eklektikus kóstolóhelyiség, gyertyafény, fotel, bor. Jó ott időzni, pláne ha kerül a pohárba is. Került, időztünk, köszönjük.



Ami került: sok pinot noir. Ez az a fajta, amiből fehér, rozé és siller versenyző is kikerült, no meg ott érik a hordóban a vörös is. Meg került más is:

Pinot noir, fehér : barackszínű, kicsit édes, kicsit kesernyés végű, könnyed nyári bor, a beszélgetős műfajból.
Birtokbor: 40% chardonnay, 40% sauvignon blanc, 20% pinot: krémesebb struktúrájú, mélyebb színű, könnyed, jól csúszik. Én szivesebben beszélgettem emellett.
Sauvignon blanc 2006: hordós érlelésű, még igen friss, a savak kiugranak még belőle, érezhetően komoly játékossá érhet, a tervek szerint jövő decemberig palackban érik, meglátjuk.
Szürkebarát: a kedvenc fehérem volt egy ideig a kóstolásnál. 7 g maradékcukor, mazsolás, puncsos íz, kissé visszafogott illat, a friss levegő jót tesz neki, ezt egy órával később örömmel állapítottam meg. Mondjuk akkor már könnyű volt megörvendeztetni engem.
Rozé: hordós érlelésű, zárkózott, málnás illat, tipikus "őszi rozé" (c) Németh Attila
Siller: nálam ő nyerte a rózsaszínbor versenyt, már határozottan pinós bor, akár annak is elmehetne, nagyon elegáns, fűszeres illatú, jól iható tétel.
Királyleányka, 2007: hát ezt a muslicákkal együtt ittuk a pincében, ahol a reduktív borok életét éli, még igen elején tart a borrá válásnak, érdekes volt megkóstolni. De hogy egy borász ebből hogy tudja megállapítani hogy kell-e valamit borászkodnia?! (Lehet hogy ért hozzá?)
Sauvignon blanc, 2004: egy reduktív bor, ami csodálatosan egyben van, friss, zamatos, ropogós, valószínűleg az etyeki savak komoly potenciált biztosíthatnak az itteni boroknak.
Zöldveltelini: a bor, amiért kutyaszemekkel kellett nézni, ugyanis már elfogyott. Megérte a nézés, ugyanis egy nagyon komplex, szép bort kóstolhattunk, kicsit marcipános, mások szerint brackos felhangokkal (lehet igazából ilyen esküvői marcipánbarack volt az illata), végül ő nyerte nálam a fehérbor-versenyt, plecsnit majd gyártok hozzá.


A szállásunk az etyeki vendégfogadóban volt, ahol kaptunk enni, jókat, adtak inni is, kinek mit, nekem ezt:

Kattra rozé : nagyon üde, gyümölcsös, enyhe kesernyével a végén, igazi nyári rozé, ami nyárutón is jó hangulatot teremt.
Rókusfalvy Sauvignon blanc azt hiszem ez a nemhordós volt, mindenesetre jól esett. Az első korty valahogy furcsa volt, aztán összeszoktunk
Rókusfalvy szürkebarát: más ligában focizik mint a Hernyák féle, ez a reduktív, könnyedebb műfajban játszik, ott jó, rakkolós játékos, nem mutat be nagy cseleket, de tisztességesen végigfutja a meccset.

Azért etyekinek lenni jó dolog.

Tovább...

Monday, October 8, 2007

magyar nemzeti hip-hopot!


Orsolya pince, Ostorosi kadarka, 2006

Vannak evidenciák. Ilyen az is hogy a kadarka hungarikum. A hungarikumokat szeretjük, a magyar gasztronómia világhírűségétől a magyar tudósok nagyszerűségéig. A kadarkát viszont tényleg szeretjük, már amikor. Ha épp valami részeg üvölti mellettünk hogy 'rajta jó kadaaaarka', akkor még kevésbé, persze.

Viszont fogalmam sincs milyen a jó kadarka. Fűszeres, ezt szokták mondani. Kadarka ízű, ezt kínunkban mondjuk, feszengünk a művelt borissza előtt. Valahogy tív éve ez a bor a Nagy Magyar Válasz az újvilági, meg a francia vörösökre, de nem emlékszem egy cikkre sem ami arról szólt volna, hogy a magyar kadarka betört a csúcsgasztronómiába. Úgyhogy egyelőre kadarkázzunk itthon. Hagyjuk, hogy hadd tanulják a borászok ezt a fajtát, bízzunk Heimannék klónkísérletében, és keressük a jó kadarkát.

Tegye fel a kezét aki már megtalálta.

Most vegyék le a kezüket a Bukolyi és az Andrea hívők is. Nagyjából a ménesi rajongók maradtak, gondolom. (Akik persze kibékíthetetlen ellentétben vannak az előző két úriember kadarjával, folyamatos a vita hogy vajon lehet-e természetes az a sűrű anyag amit Balla Géza palackoz.)

Én még maradok felemelt kézzel, megadtam magam Orsolyáék szüzének (meg mondjuk a Buttler és St. Andrea kadarka kimaradt még - UPDATE: előbbi már nem).

Szóval Orsolya kadarka, 152 palack érhető el, illetve annyi már tuti nem, egy immár az immunrendszeremet erősíti. Szűztermés, ennek minden állítólagos előnyével. Szeptemberben került palackba, tehát még az út elején jár.
Nyitásként nagyon visszafogott szín, silleres, már-már narancsba hajlik. Első illatoláskor azt mondtam: hecsedli. Aztán megijedtem, hogy már ivás előtt berúgtam. Mi az hogy hecsedli-illat? Honnan veszek én ilyen hülyeséget, nem tudom idejét sem mikor utoljára csipkebogyó lekvárt ettem. Úgyhogy egy álmatlan éjszaka után a reggel már a piacon ért, ahol a fejkendős néni igazi hecsedlit adott el nekem. (Bár szerintem a fejkendős néni is hungarikum: vettem én már fejkendős nénitől 'utolsó zacskó gyalult tök fiatalember, vegye már meg, megy a buszom'ot, fél óra múlva még mindig nem ment az a busz, viszont került utolsó zacskó tök még.)
De a hecsedlivel felszerelkezett próba sem tántorított el az első megérzéstől: a csipkebogyónak kadarka illata van.
Aztán előjött a pohárból a teljes fűszerpolc, főleg a borsok, keleti fűszerek. Némi bőrösség, de csak igen visszafogottan. A korty, a korty meg frissítő, komplex, kadarka ízű. Tényleg leírhatatlan, kategorizálhatatlan. Meleg, fűszeres, lezser. Kóstoltam a bort olyan 13 foktól 20 fokos hőmérsékletig folyamatosan, mindenhol mást mutat. 16,7 fokon a legteljesebb az ízélmény.

És hosszú, nagyon hosszú a vége. Ami meglepett, olyannyira hogy 7 pontot adtam rá ijedtemben.

Tovább...

Wednesday, October 3, 2007

hullámzó balaton

Szászi Endre, olaszrizling, 2005

Vannak emberek, akiknek mindig ugyanazt adom. Ez nem szándékos, hanem így sikerül. De ezt nem bánják.
Szászi Endre boraival idén kezdtem megismerkedni, volt ami tetszett, volt ami nem. Az biztos, hogy még nem találkoztam a Balaton-felvidéken olyan pincével ahol az olaszrizling ennyire a központba lenne állítva (inklúding Laposa). Van nála dűlőszelekció, különböző termőhelyek (Szent-György hegy, Szigliget) , egybeszüret, kései szüret, valahány név a naptárban. Emellett van még a pincében muskotály, sauvignon blanc, szürkebarát, vörösök is, süss wein, rot wein, ahogy ezt egy ilyen környéken csinálni muszáj. Persze látszik hogy nem a muszáj miatt van ekkora szortiment, hanem mert a lelkesedés.
Sajnos valahogy az ottani kóstolóim (kettő, szám szerint) mindig vis major miatt rövidebbek lettek, mint kellett volna, de majd legközelebb!, ígérem meg magamnak újfent. Viszont került a birtokomba legutóbb is 2005-ös olasz, ami tegnap ismét rekordgyorsasággal ürült ki. És cseppet sem lett rosszabb mint a múltkori tesztelésnél, finoman ásványos, nem csontszáraz, kis kesernye a végén, ahogy szeretem.
Továbbra is erős 5 pont.

(Update: legalább félhat, aszondja a zember aki megitta a borom.)

Tovább...

Monday, October 1, 2007

ne moss fogat!


Takács Lajos hárslevelű, 2005

Többször is kifejtettem már, hogy a hárslevelű valahogy sosem fogott meg. Aztán jött egy csontszáraz szerelmi, Demeter Zolitól, ami meg igen.

De igazából régóta szemeztem a fenti somlaival is, sok jót hallottam róla, így vasárnap este úgy döntöttem: belecsapok.

Az első benyomás a mély, nagyon mély aranyszín volt. Meg a hozzá társuló hömpölygés: akácméz. Meg a körte. Aztán megkóstoltam. Utána megnéztem mégegyszer a címkét, mert nyilvánvaló sajtóhiba a félédes megjelölés. De nem az, van benne cukor rendesen. De van 15% alkohol is, savak, valami hihetetlen harmóniában tartva a bor, ami nem édes, hanem elegáns, majdhogynem száraz érzetű. Még napok múlva is nehéz megfogalmazni hogy milyen: harmonikus, azt hiszem ezt kell a szótárba a szó mellé beragasztani.
A lecsengése meg valami egészen fantasztikusan hosszú, komolyan elgondolkodtam a fogkefével a kezembe hogy vajon szabad-e mentolozni ilyenkor?

Másnap reggel a szárazteszt eredménye (igen, este már nem mosogattam el a poharat...): tömény illatok, ásványok.

Ez az a bor, aminél megremegett a kezem és majdnem beírtam a 9 pontot, de nem, maradjon nagyon erős 8-as.

Nagyon ásványos, nagyon somlai, mégis: más. Somló 2.0

Tovább...

Wednesday, September 26, 2007

hagyományos merlot


Tóth István tradicionális pincészete, merlot, 2003

Animalitás, bőr,mondja a a hátcimke.
Aszaltszilva, mondom én.
Génhiba, mondják ők.

Kinek van igaza? Mindenkinek, gondolom. Nem tudom elképzelni hogy ne meséljek a borról, hogy ne próbáljam meg leírni az érzést, akkor meg túl fogok lépni a jó bor / rossz bor osztályozáson.

Mondjuk ez jó bor volt. Olyan hűvös időre való bor. A kezdeti aszaltszilva mellé jött még némi istálló is, illatban.
A korty meleg. Gyümölcsök játszanak benne. Kicsit egysíkú, nem túl hosszú, kicsit túl édeskés is, de jó inni.
Az nem volt a legjobb ötlet, hogy pörkölt került mellé, belátom. Valami gyümölcsös, édeskés köretű kacsát tudok elképzelni a következő palackhoz. Addig meg erről felskríboljuk hogy erőteljes négy pontos bor ez, egy látogatásra kiszemelt pincéből.

Tovább...

Tuesday, September 25, 2007

klassz este


Klassz étterem, Budapest, Andrássy út 41.

Úgy esett, hogy ez a hely lett kitaláva a beszélgetős-borozós esthez. Jó találásnak bizonyult. Este hatkor még szinte teljesen üres volt, fél nyolctól folyamatosan teltház volt. Örülök ennek, megérdemli az étterem a vendégeit.
Azzal próbálták meg belopni magukat a szívünkbe, hogy hoztak házi kenyeret, meg vajat. Belopták. A vajas kenyérhez Nyári Ödön friss szürkebarátját kóstoltam. Szép, mély szín, zárkózott illat, ami a melegítés hatására sem lesz sokkal nyíltabb, kis szőlő, kevesebb virág. A bor jó aperitívnek bizonyult, 4 pontot kiosztok rá. Nem úgy a Sebestyén kadarkára, amit a félelmetesen jól eltalált rozé kacsamellhez hoztak (jó, a mézes paradicsomot nem találták el hozzá - nem éreztem azt hogy ez az ideális köret). Színtelen, szagtalan, illat- és ízjegyeket nem is tudok hozzá mondani. Kerestem benne a fűszert, a játékosságot, a szekszárdon születtemet, de nem leltem. Vékony 3 pont.
Köszörülni a csorbát Taposó-kút lett kérve, bátran, bevállalósan 1 üveggel. Aztán még 2 decivel. Eltemettem a Napbort, ez most az a nyárvégi küvé, amit érdemes várni. Minerális-sós, gördülékeny korty, a savak viszik előre az egészet, telt, harmonikus, minden kortyban új ízek nyíltak ki. 7 pont, simán. És a sok fásnak elkönyvelt Kreinbacher (illetve most ennél épp Szent Ilona) birtokot újra a figyelmem központjába állítom.

A hab a tortán a fizetéskor grátiszba kapott újabb 1 deci volt ebből. Klassz, igen klassz ez az egész.

Tovább...

Sunday, September 23, 2007

öregúr



Laposa szürkebarát 2002

Öregecske hangulatú borozásra adtam a fejem: kiültem a teraszra, néztem ahogy a vénasszonyok nyara zajlik, és ezt a bort találtam ki ehhez a hangulathoz.

Már a tavalyi helyszíni kóstolón meglepett ugyanis ez a bor. Ha jól emlékszem valahogy véletlenül maradt a pince nyakán egy német export visszamondása miatt ez a 2002-es szürkebarát, és a tételek kóstolgatásánál az átlagosnál több dugóhibás palack került elő, ezért a belföldi piacot is megkímélték ettől a bortól.
Lehet hogy nem kellett volna, de ha így alakult, hát legalább lesz némi tapasztalat a szürkebarát palackállóságával kapcsolatban. Ehhez hozzáteszem most a saját véleményemet.

A felbontás után egy érdekes, kicsit szamorodnis, mazsolás illattal nyit a bor. Mivel kóstoltam ezt tavaly novemberben és idén augusztusban is, ezért nem lepődtem meg ezen, hisz eddig is így kezdődött a találkozás. A színe a bornak: óbor szín, mély, aranysárga. Nem akar viháncolni a pohárban, komótosan, olajosan mozog. Ez a mazsolás illat kitart, ízben is visszaköszön a töppedt szőlő (maradékcukor is van benne, érzésre), még mintha némi botritiszes jegy is lenne benne. Találtam még valami virágos ízt is, kevés bazaltot. Érdekes volt a szárazpróba: határozott kenyérhéj illat maradt a pohárban.

Szépen öregedett meg ez, szerencsére a dugósság elkerült engem, 4 pontot simán hozott a Laposa konyhára ez a bor.

Közben a nap lement.

Tovább...

Friday, September 21, 2007

tokaji tizenhárom


Nos, nézzük gyakorlatban mit is tudnak ezek a már besorolt termőhelyek, közben kitérek a klasszifikáció fokozataira is. Elöljáróban annyit erről, hogy a klasszfikáció egyik alapja a XVIII. századi, főként Bél Mátyás, de Szirmay Antal által is elvégzett dűlőbesorolás, a másik a jelenkori bor, ami egy adott dűlőből származik. Ha van bor és van bizonyítható adat hogy első vagy másodosztályú besorolást kapott a dűlő az 1700-as években, akkor most is lehet klasszfikált termőhelyet feltűntetni, ha nincs, akkor kezdődik az alulról építkezés: település szintű borként kezdheti el a forgalmazást a borász.

Kizárólag 2006-os borok szerepeltek az est folyamán.

1. Tokaj Nobilis Hárslevelű, Barakonyi minősített dűlő: Nagyon ásványos , kicsit krétás illatú bor, ízben az ásványok jelentek meg, tiszta, hosszú, nagyon szép bor.
2. Királyudvar Percze elsőosztályú dűlő furmint: A Sec furminttal lett együtt kóstolva: ez hordozta nálam az egyediséget, teljesen kierjesztett, csontszáraz furmint, nagyon minerális. Időt kér a bor, lasan, akár egy estét végigbeszélgetve kell meginni, érzésre.
3. Királyudvar Sec: 6 dűlő furmint házasítása, maradékcukra nekem túl sok, játékos bor, nem bonyolult, szép, jó kisérő bármilyen enyhén fűszeres keleti ételhez.
4. Bott Pince Csontos minősített dűlő furmint: Az egyik legszebb száraz (noha nem teljesen erjedt ki) furmint volt nekem ez a bor, komoly, komplex.
5. Bott Pince Teleki-kert furmint: Kert bora egy lehet a borászatnak, itt nincs megkötve a borász keze, nem kell hozamot korlátozni. Nagyon hosszú bor volt ez, kicsit több cukorral mint az előző, nagyon komplex, nagyon szép.
6. Demeter Zoltán Kakas első osztályú dűlő furmint: A Demeter-filozófia egyszerű: száraz, főbor, aszú. A száraz az száraz nála, maradékcukor jellemhiba lenne. Sós, tömény ásvány, nekem kicsit túl tömény is.
7. Demeter Hárslevelű Szerelmi : sikerült egy dugós bort is kifogni, így még feltűnőbb a tömény illata a bornak, ami a dugósságon is átütött, a második palackból meg pláne áradt, tisztán. Nagyon komplex, a végén egy kis kesernyével.
8. Demeter Lapis első osztályú dűlő furmint: A másik kedvenc furmintom, sok citrus benne, nagy illat, igen hosszú lecsengés.
9. Királyudvar Lapis-terasz furmint: félédes bor, nekem ez unalmas volt, semmi nem jutott róla az eszembe.
10. Bott pince Bott-rytis: a megbocsátható szóvicc, ellenben a többi bot-tal kezdődővel. Rakoncátlan, írtam fel, kissé zöld, de már ízben most is mutatja a komplex, lendületes vonásokat, igen hosszú lecsengéssel, barackokkal.
11. Demeter Főbor: azaz szamorodni. A bor amitől mosolyog az ember, amit télen elővesz és nyarat csinál magának. Az est egyik legjobbja, mézes, kis kesernyével a végén, a sok cukor fel sem tűnik, iszonyú könnyű bor, csodás, na.
12. Királyudvar Patrícia: Sárgamuskotály. Az est másik kedvence nálam. Illatban tiszta szőlő, mintha szüret lenne éppen. Körtésség ízben, végtelenül hosszú, mint amikor az ember egy kanál mézet lenyel, olyan. Szeretem a kanál mézet.
13. Királyudvar 6 puttonyos birtok aszú: igen, ez is 2006-os, meglepetésbor. Már most aszalt barackkal van tele, nem tudom megítélni, nincs mihez mérjem, ha ilyen egy fiatal aszú, akkor a fiatal aszú jó dolog.

Tokajit inni jó, vidám dolog.

Tovább...