dödölle, gesztenye

Baráti borozás keretében a fenti étkek mellé kerítettünk bort. A dödölle kapott négy fehéret, nevezetesen négy olaszrizlinget, a gesztenyéknek vörösek jutottak, szám szerint három.
A móka kedvéért a fehérek vakon lettek kóstolva, hogy ne befolyásoljon a termelő kiléte senkit. Érdekes hogy nem jött ki azonos végeredmény senkinél, node ez végülis így van jól.


A legnagyobb egyetértés Szászi Endre "Kabócás" olaszrizlingjének megítélésekor volt. Nagyon szép tétel, a félszárazság csak kidomborítja a rizlingességet, a korty végi kesernyét balanszíroza. (Megnyugtatásul: senki nem beszél így a barátaim közül...) Kellemes, üde bor, én hatpontosra taksálom, legalább.
A legmegosztóbb díjat Fekete Béla 2005-ös rizlingje érdemelte ki: volt aki szerint akár még a második helyre is érdemes volt, nekem abszolút negyedik, de nagyon az. Most nyithatnék elméleti vitát hogy az oldszkúl iskola képviselője-e a bor, vagy csak szimplán nekem nem jött be a nem túl tiszta hordóíz, a korty végi túlzott savanya (nem is kesernye!), hiába a mineralitás, ez most nem lökte feljebb 3 pontnál a bort.
Kevésbé osztotta meg a nagyérdeműt a Tamás pince 2003-asa. Egyetértettünk hogy ez egy más kategória a többi borhoz képest: vajas, telt, harmonikus, ámde inkább chardonnay jegyeket muattó, szépen megöregedett bor, nálam 4 pont még mindig, erős négy, nyaldossa az öt határát. Most nem mászott fel odáig.
Korrekt tétel volt Laposáék badacsonyi rizlingje, fajtajelleges, kesernyés, ásványos, gömbölyű, 5 pontot zsebre tehet, többet azért nem, mert a 2005-ös somlai, az a referenciabor immár náluk, abban volt valami plussz.






A hősies gesztenyepucolónak köszönhetően volt mit eszegetni a vörösökhöz is. Elsőként az Orsolya pince kékfrankosa került a pohárba: gyönyörű bor, pinós beütésekkel, gyümölcsök, elsősorban málna, csereszenye, virágok, kis bőrösség. Meg van benne minden ami nálam 7 pontot ér, a játékosság, a több-mint-kékfrankosság.
Áldás, 2004. Szerintem kb. a csúcsán tart a bor. Meleg, gyümölcsös illatú, nagyon kerek, szép tannin, visszafogott fa használat, hosszú. Valami finesz még kéne bele, így most ez 6 pont legyen.
A Kiss Gábor féle Merum meg egy nagy meglepetés. 8 óra alatt képtelen volt magához térni, annyit állt ugyanis nyitva. Az illata szépen kibomlott, eltűnt belőle a kezdeti bizonytalan fásság, maradt a tömény feketeribizli illat. Színe igen mély. Íze viszont: szárító, kellemetlen tannin. 3 pont, mondtam, és ejnyéztem. Mivel ő volt az utolsó a sorban, maradt belőle rendesen. Másnap estére eltűnt a "rossz" tannin belőle, illetve visszahúzódott, és a bogyósgyümölcsök maradtak meg. Lehet ez? Jó ez? Így akár ötös alá is lehetne, összeségében maradjunk a 4 pontnál, de aki érti a tannin-evolúciót az adja át!

Végeredményben azért a kóstolót a dödölle nyerte.

Tovább...

mintha krétát nyalogatnál

Gróf Buttler kóstoló, Decanter




Van egy ember. Szakálla is van, nem feltétlenül kender. Meg legendája, hatalmas. Először egy borászlegény mesélte nekem hogyan sikerült emberünket visszaköszönésre bírnia: váratlanul, egy dűlőút közepén megsüvegelte őt. Más helyen Kapitánynak nevezik őt. A kóstolón csak szimplán Bukolyi úrnak nevezte őt A Sommelier. Mert ez egy olyan kóstoló volt, ahol jelen volt A Sommelier, meg A Boríró (név és cím a szerkesztőségben).
Meg jelen voltak a Buttler borok, és elmeséltek azok mindent a készítőjéről (fent említett urak persze segítettek a botfülüeknek kicsinyt). Beszéltek a hatalmas befektetésről, ami révén a legjobb egri területeket (Nagy-Eged, Szarkás) faggatja Bukolyi László, elmondták hogy jelenleg albérletben laknak a borok a Kőporos pincében, és szóltak arró is hogy a divatirányzatokkal szembe menve hatalmas borok készülhetnek. Kikotyogták hogy ilyen brutális terméskorlátozás nemigen van még hazánkban, 3-4 tőke ad egy palack bort (aki büszke a terméskorlátozására, az 1 tőke 1 palack nagyságrendről beszél általában) .

Minden bor kapott 8 óra levegőt, ez kellett is nekik, így mondták.

Elsőként egy 2005-ös viognier került terítékre. A fajta a Rhone-völgyből érkezett Egerbe, és úgy tűnik jól tette hogy idetalált. A telepítés oka a syrahval való házasítás volt elsősorban, de eddig frigy még nem jött létre, önállóan mutatja meg a bor mit is tud a micsoda is?. Nem feltétlenül a fajta, ugyanis. Tud egy krémes, olajos testet produkálni, finom, visszafogott illattal, ásványos, gyümölcsös ízzel, hosszú lecsengéssel. Itt már érezni lehetett hogy kevésbé fog ez a kóstoló a fajtáról szólni, ugyanis ezt a mineralitást, ezt krémességet inkább az Eged-hegy tudja. A terroir szó ekkor már el is hangzott.
Aztán kaptunk egy sűrű, magas alkoholú (14,5) chardonnayt, 2006-ból. Fa, sok fa, hangzott az első verdikt. Acéltartály, válaszolt a sommelier. Minden ami a borban volt, a Szarkás-tetőt mutatja, meg az érett szőlőt dicséri. (Azért a végén a némethattilachardonnayt énekeltük el.) Szép bor volt, szó se róla, de.
A 2004-es Szarkás pinotnál szó sem lehetett de-ről. Ott pinot kaptunk, az egyik legszebbet amit eddig láttam. Ez a pinot, hangzott a borbemutatás, és valóban, ebben benne volt minden, amiért a pinot szeretem: erdő, gomba, cseresznye, málna, bőr, hús, megannyi illat és íz. A színe rubint piros volt, opálos. Mert se derítés, se szűrés nem érte a bort; kockázatos vállalkozás a Bukolyi-borászkodás, de ez engem meggyőzött a kockázat vállalásáról.
Érdekes volt a borok sorrendje, szakértőink késhegyre menő vitát folytattak le a témában, de győzött a tanninra alapozott sorrend, úgyhogy 2004-es egri bikavér jött. Hogyan? Bikavér, aminek a tanninja alacsony?! Bizony, ez a bikavér nem akar nagy testű bor lenni, könnyed, gyümölcsös (bogyósgyümölcsök), borsos, véget nem érő lecsengésű bor akar lenni.
Aztán angyal szállt el felettünk, mert a pohárba került a 2005-ös kadarka. Néztük, illatoltuk, megmászattuk a pohár falán, és én elhittem hogy a legjobb magyar vörösbor van a poharamban. Nem is tudtam mit írni róla, felesleges kiemelni a csipkeillatot, a rózsaillatot, a fűszeres, légies ízvilágot, a végtelen lecsengést.A Boríró szerint értelmetlen volt folytatnia kóstolót, de azért a show must go on elv diadalmaskodott, így jött a következő tétel.
Méghozzá megint pinot, de most már az évjárat és a termőhely megváltozott: 2005, Nagy-Eged. Nagy bor lesz. Most nekem a 2004-es leverte ezt. Még a végén kicsit szárít a tannin, még nem simult bele minden a borba, de itt már egyértelmű volt: a terroir borászat egyik csúcsa ez a bor is, azt a mineralitást ami ott lakik a hegyen teljes mértékben áthozza a pohárba. Mintha krétát nyalogatnál. (Utoljára ugyan általánosban, dolgozat-kerülés céljából, de igen, ez az. És ettől sem lázasodtam be.)
Megkaptuk ennek a bornak a 2006-os változatát is, az sokkal sötétebb, már majdnem vörösbor színű, édes érzetű, nagyon ásványos, kicsit a végén kilógó alkoholú ez. De ezt is szeretném az elkövetkező években nyomon kísérni.
Elkövetkezett a szentségtörés ideje, vélték kalauzaink, és előrukkoltak egy 2006-os oportóval, miszerint portugieser. Hát nem egy villányi bor, az szent. Nagyon érett szőlő adta az alapanyagot, ez a magas alkoholban meg is testesült, ami nem tette könnyeddé a bort, a málnás illat ellenére nekem a bor nem bizonyította be hogy oportóra szükségem van.
Végül előkerült a syrah trilógia. 3 termőhely, 3 különböző egyéniségű syrah. Megosztó borok ezek, mert nem a megszokott ausztrál, dél-afrikai 'meleg' syrah érzetet adják. Az első tétel, ami a Szarkás-tetőről került a palackba kifejezetten hűvös volt, még ha ez a kifejezés értelmezhetetlennek is tűnik. Volt egy -engem- zavaró büdösség a borban, kis édeskömény illat. A Nagy-Eged alsóbb részéről, 300-400 méterrről származó bor megint szinte kizárólag a hegyről szólt. Sós, minerális íz, kis animalitás, fűszerek, nagy bor, de szerintem nem nagy syrah.
Mint ahogy a 400-500 méter magasból származó bor, a három közül a kedvencem, sem mint syrah fogott meg. Hanem az a borsos aszalt szilva íz, az a rengeteg ásvány, már megint, az nagyon rendben volt.
Még kaptunk egy bónusz bikavért, 2005-ből, természetesen Eged-hegyről, lehengerelt. Koncentrált gyümölcsillat, hatalmas nagy test, végtelenül hosszú lecsengés, még nincs forgalomban, mert még kis idő kell neki a palackban, de megértem hogy A Sommelier miért ezt fogja karácsonykor az asztalra tenni. Magának, persze.

A végén egy talált sárgamuskotály (állítólag a syrah szállítmánnyal keveredett a hegyre fel) kívánt jó éjszakát nekünk, ő benne már túl sok volt mindenből, főleg az alkoholból, nem szerettük, de szerintem csak azért kaptuk, hogy lássuk: ilyen is van. Meg hogy a palackokban található maradékokra rávethessük magunkat.

Tovább...

mennyi szétment arc

Furmint kóstoló, Maligán

Szeretem a borkóstolókat, mert mindig talál az ember egy új kedvencet, megerősíti magát hogy igen, amit szeret az tényleg megállja a helyét, vagy csudálkozik.

Hát most ez utóbbi volt (bár került új meglepetésbor is azért), egy idő után már csak néztem az arcokat a Maligánban, és nem is kellett kóstolnom, írtam automatikusan hogy "szétesett, eloxidált" bele a jegyzetfüzetbe.

Már korábban is terjengtek hírek a furmint palackállóságáról, nem túl jók, de erre nem számított azt hiszem ott senki sem. Nagy nevek borai (2004-esek!) voltak felismerhetetlenül elecetesedve, szétesve, eloxidálva. De nézzük sorba mi került a pohárba.


Egész jól indult pedig az este:

Béres furmint, 2006. Citrompótló íz, felismerhetetlen fajtajelleg, tipikus rajnai rizlingnek gondolnám, jól le is pontoztam, tudva hogy az első bor nehéz helyzetben van, de mégis. Nálam 61 pont, átlag 64. (Jó, annyira nem indult jó.l)
Gádor Betsek-dűlő, 2006: Töppedt szőlős illat, kissé túl hangsúlyos benne a fa, de komplex, szép bor, kis maradékcukorral. 81/77 pont.
Kikelet Lónyai-dűlő, 2006: Gyümölcsös illat (többek szerint: bodza, és tényleg, az is), kis kesernye a lecsengésben, rendben volt, de nem volt átütő. Utólag keveseltem a pontját, bevallom. 66/72 pont.
Gádor Mézes Mály 2006: Visszafogott, tiszta illat, nagyon komplex, kis maradékcukorral, kellemes bor. Nálam 76, amúgy 78 pont.
Kikelet Farkas-dűlő, 2006: Kicsit nekem savhangsúlyos, még nem állt teljesen össze, de már most is látszik hogy szép lesz.A végén összekóstoltam a másik Kikelettel, és nem, szerintem nem ugyanolyan a kettő illata. De jó volt vitatkozni hogy fajélesztős-e. 64/72 pont.
Degenfeld barrique, 2006: Illata teljesen semleges, íze nagyon fás, kis melegedés hatására szépen fejlődik a pohárban, lecsengése nagyon szép. Nálam 74, összességben 78 pont, ezzel közönségdíjas (namost 78 ponttal kóstolót lehetett nyerni, no comment).
Béres 2005: Olajos struktúra, mély szín, kb. most lehet a csúcson, de nem nagy bor. Hiányzik belőle a rafinéria. 70/74 pont.
Gádor, Király-dűlő, 2005: Almás-barackos illat, nagyon összetett ízvilág, hosszú és kellemes lecsengéssel. Nálam ő nyerte a vakkóstólást, 84 ponttal. A többiek szerint 77-nél nem több, és harmadik.

És innentől egy meredek lejtő:

Degenfeld, 2005, barrique: eloxidált vacak. Abszolút utolsó.
Királyudvar, 2004: Egyike a nagy ledöbbenésnek, menthetetlenül szétesett bor. 2004-ben kapta a Maligán hordómintaként, idáig tárolták, hát kár volt.
Pendits, 2004: oxidált íz, illatban még mutatott egy kis hársmézet.
Homonna Határi-dűlő, 2004: Ezt nem akarta senki elhinni, de egy nagyon öreg, nem hibás bort kaptunk az arcunkba. A színe még teljesen rendben volt, illatban már bizonytalan volt, íze telt, de kezdődő oxidáltság benne. Nálam még 66 pontra jó volt, átlagosan 64-re.
Béres, Lőcse-dűlő, 2004: meg van ez is zavarodva már, írtam fel róla, utolsók közt vitézkedett ez is.

Lehetett volna szép vége is:

Fekete Béla, 2004: Fény volt ez az alagútban, de csalóka fény. Minerális sósság van még benne, de már a fáradtság elnyomja azt is, pedig a pohárban szépen, olajosan mozgott. Kapott tőlem 70 pontot, de csak az előzőek utáni örömömben.
Györgykovács, 2004: Vessenek a mókusok elé, de nekem ez tetszett. Többek szerint ez is el van már oxidálva, ezt nem írtam alá, még visszakóstolva is kellemesnek mondtam, nem vennék belőle, de nem öntöttem el. Nálam ő 72 pontot kapott. Egy része a pontoknak annak szólt persze hogy újra én ittam, nem a kiöntő.
Csordás-Fodor, 2003: Tiszta illat, összetett íz, nekem kicsit birsre hajazott, 75 pontot szabtam ki rá, mások 72-őt.
Csordás-Fodor, 2001: ne is beszéljünk róla, summázata volt a kóstolónak.

Summázat:

A közönség ezt díjazta:
1. Degenfeld Barrique 2006
2. Gádor Mézes Mály 2006
3. Gádor, Király 2005
4. Gádor Betsek, 2006

Nálam:
1. Gádor, Király 2005
2. Gádor Betsek, 2006
3. Gádor Mézes Mály 2006
4. Csordás-Fodor, 2003

Bár visszakóstolásnál a Mézes Mály vitte a prímet.

Szóval csak lett találva új, szimpatikus pince (Gádor), de elkezdem felhordani a furmintjaimat a pincéből mielőtt baj történik.

Tovább...

himmel und hölle

A hétvégén összeszedett enyhe lefolyású nátha kúrálása közben (lassan énblog leszek...) az az elvetemült ötletem támadt, hogy megbontok egy üveg 'került bort'. Találtam ugyanis egy üveg Gundel tokaji hárslevelűt, 2003-ból, a félédes fajtából. Mentségemre legyen mondva: nem fizettem érte.
Nem éreztem hibásnak a palackot, szögezem le az elején. Én vagyok a hibás hogy ilyen ötletek jutnak az eszembe.
Egy szétesett, a műcukor íztől a kesernyéig terjedő ízskálán mozgó, pedig illatban még bíztató löttyöt találtam a poharamban. Aztán a lefolyóban láttam már az italt. 2 pont, büntető 2 pont. És ígérem hogy amint színre lép egy új Gundel bor, immár a Mádi Kör tagjaként hozamkorlátozott formában, igyekszem megkóstolni azt is.

Addig azonban ijedtemben egy St. Andrea 2005-ös 'sima' pinot noirt bontottam. Könnyed, gyümölcsös, szép savakkal megáldott teremtés ez a bor, kicsit a végén biccent az alkohol, ettől azonban csak a lecsengése lesz végtelenül elnyújtott, igencsak kedvemre való, 6 pontot erre ki merek osztani. Szexi bor. (Érzékeny lelkű olvasóimtól elnézést kérek.)

Végeredményben jót boroztam, a náthám javult, hétköznapra mit kívánhat még az ember fia?

Tovább...

sírni, sírni, sírni

avagy Figula Nyerges a legnagyobb király

Hétvége, gyerekes program. Felkapott vidéki gyerekbarát hotel. Minden rendben van vele, gyerek élvezi, szülők élvezik. Aztán vacsora.
Régóta kikivánkozik már belőlem: miért nem képes egy magára valamit is adó hely normális borlapot összeállítani? Kedvencem a felkapott éttermekben megjelenő, igen silány minőségben elém tett in vino veritas-os borlap, egy fokkal jobb amikor a bortársaság lapját tolják elém. (Ebből a legszebb kivitelő a Klasszban van, és legalább nem tucatborokkal teleírt.)
Konkrét esetben adva van egy szálloda, ami gyerekes családokra épít, meg német/osztrák nyugdíjasokra (gyógyászat okán). Az előbbi réteg tele van sznob apukákkal (jelen!), a másiknak meg szimplán van pénze. A hely egy köpésre van a Balaton-felvidéktől.

Mondom mit adtak decire: Németh-Bezerics pince 3 fehérbora. Chardonnayt ittam, értékelhetetlen volt, faforgács íz, fajtajelleg nulla. Gondoljunk bele: ebből a borból fog az osztrák következtetéseket levonni a magyar borokról.
Szintén sirám: miért nem lehet 5-6 fehér és ugyanennyi vörös bort nyitva tartani egy felkapott, sok ember megfordul benne helyen? Érthetetlen ez.

Másnap már a külön ajánlatként megjelenő Figula bort ittuk, szerencsére találtam partnert hozzá. Súlyos bor. Félliteres kiszerelés, nehéz üvegben. Pinot gris, miszerint szürkebarát, szelekció. Mély, aranyló szín. Kezdetben élesztős illat, ez valami Figula kézjegy lehet, lassan hamarabb fog ez eszembe jutni róla ez mint a loboncos haj. Aztán nyílik a bor. Mineralitás már illatban is , meg virágok, növények, rét. Ízben szikla, szőlő, komplexitás. Lecsengése hosszú. Nyarat idéző. Figuláttöbbésose visszavonva. 6 pont kiosztva.

De ez még nem menti fel a béna borlapos helyeket.

Tovább...

Hernyák és a többiek

Valahogy nekem eddig Etyek kimaradt. Pedig mostanában lépten-nyomon azt hallom a borászoktól, hogy ha van kedvenc fesztiváljuk akkor az Etyek, akár a pincefesztivál akár a kezes-lábas. És nem csak mert ingyenes, bár nyilván az is jól jön, de meghívásos, baráti. No ezt a baráti hangulatot mentünk megnézni nem-fesztivál hétvégén ( amúgy ebből van több egy évben).

Megtaláltuk.

Először a Hernyák Lacinál. Aki persze Hernyák Vali is, meg ott van a fiú is, aki lassan papíron is szőlész-borász lesz. Szóval igazi családi pince a Hernyák pince. Ahol jó lenni. Rusztikus, mi több: eklektikus kóstolóhelyiség, gyertyafény, fotel, bor. Jó ott időzni, pláne ha kerül a pohárba is. Került, időztünk, köszönjük.



Ami került: sok pinot noir. Ez az a fajta, amiből fehér, rozé és siller versenyző is kikerült, no meg ott érik a hordóban a vörös is. Meg került más is:

Pinot noir, fehér : barackszínű, kicsit édes, kicsit kesernyés végű, könnyed nyári bor, a beszélgetős műfajból.
Birtokbor: 40% chardonnay, 40% sauvignon blanc, 20% pinot: krémesebb struktúrájú, mélyebb színű, könnyed, jól csúszik. Én szivesebben beszélgettem emellett.
Sauvignon blanc 2006: hordós érlelésű, még igen friss, a savak kiugranak még belőle, érezhetően komoly játékossá érhet, a tervek szerint jövő decemberig palackban érik, meglátjuk.
Szürkebarát: a kedvenc fehérem volt egy ideig a kóstolásnál. 7 g maradékcukor, mazsolás, puncsos íz, kissé visszafogott illat, a friss levegő jót tesz neki, ezt egy órával később örömmel állapítottam meg. Mondjuk akkor már könnyű volt megörvendeztetni engem.
Rozé: hordós érlelésű, zárkózott, málnás illat, tipikus "őszi rozé" (c) Németh Attila
Siller: nálam ő nyerte a rózsaszínbor versenyt, már határozottan pinós bor, akár annak is elmehetne, nagyon elegáns, fűszeres illatú, jól iható tétel.
Királyleányka, 2007: hát ezt a muslicákkal együtt ittuk a pincében, ahol a reduktív borok életét éli, még igen elején tart a borrá válásnak, érdekes volt megkóstolni. De hogy egy borász ebből hogy tudja megállapítani hogy kell-e valamit borászkodnia?! (Lehet hogy ért hozzá?)
Sauvignon blanc, 2004: egy reduktív bor, ami csodálatosan egyben van, friss, zamatos, ropogós, valószínűleg az etyeki savak komoly potenciált biztosíthatnak az itteni boroknak.
Zöldveltelini: a bor, amiért kutyaszemekkel kellett nézni, ugyanis már elfogyott. Megérte a nézés, ugyanis egy nagyon komplex, szép bort kóstolhattunk, kicsit marcipános, mások szerint brackos felhangokkal (lehet igazából ilyen esküvői marcipánbarack volt az illata), végül ő nyerte nálam a fehérbor-versenyt, plecsnit majd gyártok hozzá.


A szállásunk az etyeki vendégfogadóban volt, ahol kaptunk enni, jókat, adtak inni is, kinek mit, nekem ezt:

Kattra rozé : nagyon üde, gyümölcsös, enyhe kesernyével a végén, igazi nyári rozé, ami nyárutón is jó hangulatot teremt.
Rókusfalvy Sauvignon blanc azt hiszem ez a nemhordós volt, mindenesetre jól esett. Az első korty valahogy furcsa volt, aztán összeszoktunk
Rókusfalvy szürkebarát: más ligában focizik mint a Hernyák féle, ez a reduktív, könnyedebb műfajban játszik, ott jó, rakkolós játékos, nem mutat be nagy cseleket, de tisztességesen végigfutja a meccset.

Azért etyekinek lenni jó dolog.

Tovább...

magyar nemzeti hip-hopot!

Orsolya pince, Ostorosi kadarka, 2006

Vannak evidenciák. Ilyen az is hogy a kadarka hungarikum. A hungarikumokat szeretjük, a magyar gasztronómia világhírűségétől a magyar tudósok nagyszerűségéig. A kadarkát viszont tényleg szeretjük, már amikor. Ha épp valami részeg üvölti mellettünk hogy 'rajta jó kadaaaarka', akkor még kevésbé, persze.

Viszont fogalmam sincs milyen a jó kadarka. Fűszeres, ezt szokták mondani. Kadarka ízű, ezt kínunkban mondjuk, feszengünk a művelt borissza előtt. Valahogy tív éve ez a bor a Nagy Magyar Válasz az újvilági, meg a francia vörösökre, de nem emlékszem egy cikkre sem ami arról szólt volna, hogy a magyar kadarka betört a csúcsgasztronómiába. Úgyhogy egyelőre kadarkázzunk itthon. Hagyjuk, hogy hadd tanulják a borászok ezt a fajtát, bízzunk Heimannék klónkísérletében, és keressük a jó kadarkát.

Tegye fel a kezét aki már megtalálta.

Most vegyék le a kezüket a Bukolyi és az Andrea hívők is. Nagyjából a ménesi rajongók maradtak, gondolom. (Akik persze kibékíthetetlen ellentétben vannak az előző két úriember kadarjával, folyamatos a vita hogy vajon lehet-e természetes az a sűrű anyag amit Balla Géza palackoz.)

Én még maradok felemelt kézzel, megadtam magam Orsolyáék szüzének (meg mondjuk a Buttler és St. Andrea kadarka kimaradt még - UPDATE: előbbi már nem).

Szóval Orsolya kadarka, 152 palack érhető el, illetve annyi már tuti nem, egy immár az immunrendszeremet erősíti. Szűztermés, ennek minden állítólagos előnyével. Szeptemberben került palackba, tehát még az út elején jár.
Nyitásként nagyon visszafogott szín, silleres, már-már narancsba hajlik. Első illatoláskor azt mondtam: hecsedli. Aztán megijedtem, hogy már ivás előtt berúgtam. Mi az hogy hecsedli-illat? Honnan veszek én ilyen hülyeséget, nem tudom idejét sem mikor utoljára csipkebogyó lekvárt ettem. Úgyhogy egy álmatlan éjszaka után a reggel már a piacon ért, ahol a fejkendős néni igazi hecsedlit adott el nekem. (Bár szerintem a fejkendős néni is hungarikum: vettem én már fejkendős nénitől 'utolsó zacskó gyalult tök fiatalember, vegye már meg, megy a buszom'ot, fél óra múlva még mindig nem ment az a busz, viszont került utolsó zacskó tök még.)
De a hecsedlivel felszerelkezett próba sem tántorított el az első megérzéstől: a csipkebogyónak kadarka illata van.
Aztán előjött a pohárból a teljes fűszerpolc, főleg a borsok, keleti fűszerek. Némi bőrösség, de csak igen visszafogottan. A korty, a korty meg frissítő, komplex, kadarka ízű. Tényleg leírhatatlan, kategorizálhatatlan. Meleg, fűszeres, lezser. Kóstoltam a bort olyan 13 foktól 20 fokos hőmérsékletig folyamatosan, mindenhol mást mutat. 16,7 fokon a legteljesebb az ízélmény.

És hosszú, nagyon hosszú a vége. Ami meglepett, olyannyira hogy 7 pontot adtam rá ijedtemben.

Tovább...

hullámzó balaton

Szászi Endre, olaszrizling, 2005

Vannak emberek, akiknek mindig ugyanazt adom. Ez nem szándékos, hanem így sikerül. De ezt nem bánják.
Szászi Endre boraival idén kezdtem megismerkedni, volt ami tetszett, volt ami nem. Az biztos, hogy még nem találkoztam a Balaton-felvidéken olyan pincével ahol az olaszrizling ennyire a központba lenne állítva (inklúding Laposa). Van nála dűlőszelekció, különböző termőhelyek (Szent-György hegy, Szigliget) , egybeszüret, kései szüret, valahány név a naptárban. Emellett van még a pincében muskotály, sauvignon blanc, szürkebarát, vörösök is, süss wein, rot wein, ahogy ezt egy ilyen környéken csinálni muszáj. Persze látszik hogy nem a muszáj miatt van ekkora szortiment, hanem mert a lelkesedés.
Sajnos valahogy az ottani kóstolóim (kettő, szám szerint) mindig vis major miatt rövidebbek lettek, mint kellett volna, de majd legközelebb!, ígérem meg magamnak újfent. Viszont került a birtokomba legutóbb is 2005-ös olasz, ami tegnap ismét rekordgyorsasággal ürült ki. És cseppet sem lett rosszabb mint a múltkori tesztelésnél, finoman ásványos, nem csontszáraz, kis kesernye a végén, ahogy szeretem.
Továbbra is erős 5 pont.

(Update: legalább félhat, aszondja a zember aki megitta a borom.)

Tovább...

ne moss fogat!

Takács Lajos hárslevelű, 2005

Többször is kifejtettem már, hogy a hárslevelű valahogy sosem fogott meg. Aztán jött egy csontszáraz szerelmi, Demeter Zolitól, ami meg igen.

De igazából régóta szemeztem a fenti somlaival is, sok jót hallottam róla, így vasárnap este úgy döntöttem: belecsapok.

Az első benyomás a mély, nagyon mély aranyszín volt. Meg a hozzá társuló hömpölygés: akácméz. Meg a körte. Aztán megkóstoltam. Utána megnéztem mégegyszer a címkét, mert nyilvánvaló sajtóhiba a félédes megjelölés. De nem az, van benne cukor rendesen. De van 15% alkohol is, savak, valami hihetetlen harmóniában tartva a bor, ami nem édes, hanem elegáns, majdhogynem száraz érzetű. Még napok múlva is nehéz megfogalmazni hogy milyen: harmonikus, azt hiszem ezt kell a szótárba a szó mellé beragasztani.
A lecsengése meg valami egészen fantasztikusan hosszú, komolyan elgondolkodtam a fogkefével a kezembe hogy vajon szabad-e mentolozni ilyenkor?

Másnap reggel a szárazteszt eredménye (igen, este már nem mosogattam el a poharat...): tömény illatok, ásványok.

Ez az a bor, aminél megremegett a kezem és majdnem beírtam a 9 pontot, de nem, maradjon nagyon erős 8-as.

Nagyon ásványos, nagyon somlai, mégis: más. Somló 2.0

Tovább...