Friday, October 26, 2007

mintha krétát nyalogatnál

Gróf Buttler kóstoló, Decanter




Van egy ember. Szakálla is van, nem feltétlenül kender. Meg legendája, hatalmas. Először egy borászlegény mesélte nekem hogyan sikerült emberünket visszaköszönésre bírnia: váratlanul, egy dűlőút közepén megsüvegelte őt. Más helyen Kapitánynak nevezik őt. A kóstolón csak szimplán Bukolyi úrnak nevezte őt A Sommelier. Mert ez egy olyan kóstoló volt, ahol jelen volt A Sommelier, meg A Boríró (név és cím a szerkesztőségben).
Meg jelen voltak a Buttler borok, és elmeséltek azok mindent a készítőjéről (fent említett urak persze segítettek a botfülüeknek kicsinyt). Beszéltek a hatalmas befektetésről, ami révén a legjobb egri területeket (Nagy-Eged, Szarkás) faggatja Bukolyi László, elmondták hogy jelenleg albérletben laknak a borok a Kőporos pincében, és szóltak arró is hogy a divatirányzatokkal szembe menve hatalmas borok készülhetnek. Kikotyogták hogy ilyen brutális terméskorlátozás nemigen van még hazánkban, 3-4 tőke ad egy palack bort (aki büszke a terméskorlátozására, az 1 tőke 1 palack nagyságrendről beszél általában) .

Minden bor kapott 8 óra levegőt, ez kellett is nekik, így mondták.

Elsőként egy 2005-ös viognier került terítékre. A fajta a Rhone-völgyből érkezett Egerbe, és úgy tűnik jól tette hogy idetalált. A telepítés oka a syrahval való házasítás volt elsősorban, de eddig frigy még nem jött létre, önállóan mutatja meg a bor mit is tud a micsoda is?. Nem feltétlenül a fajta, ugyanis. Tud egy krémes, olajos testet produkálni, finom, visszafogott illattal, ásványos, gyümölcsös ízzel, hosszú lecsengéssel. Itt már érezni lehetett hogy kevésbé fog ez a kóstoló a fajtáról szólni, ugyanis ezt a mineralitást, ezt krémességet inkább az Eged-hegy tudja. A terroir szó ekkor már el is hangzott.
Aztán kaptunk egy sűrű, magas alkoholú (14,5) chardonnayt, 2006-ból. Fa, sok fa, hangzott az első verdikt. Acéltartály, válaszolt a sommelier. Minden ami a borban volt, a Szarkás-tetőt mutatja, meg az érett szőlőt dicséri. (Azért a végén a némethattilachardonnayt énekeltük el.) Szép bor volt, szó se róla, de.
A 2004-es Szarkás pinotnál szó sem lehetett de-ről. Ott pinot kaptunk, az egyik legszebbet amit eddig láttam. Ez a pinot, hangzott a borbemutatás, és valóban, ebben benne volt minden, amiért a pinot szeretem: erdő, gomba, cseresznye, málna, bőr, hús, megannyi illat és íz. A színe rubint piros volt, opálos. Mert se derítés, se szűrés nem érte a bort; kockázatos vállalkozás a Bukolyi-borászkodás, de ez engem meggyőzött a kockázat vállalásáról.
Érdekes volt a borok sorrendje, szakértőink késhegyre menő vitát folytattak le a témában, de győzött a tanninra alapozott sorrend, úgyhogy 2004-es egri bikavér jött. Hogyan? Bikavér, aminek a tanninja alacsony?! Bizony, ez a bikavér nem akar nagy testű bor lenni, könnyed, gyümölcsös (bogyósgyümölcsök), borsos, véget nem érő lecsengésű bor akar lenni.
Aztán angyal szállt el felettünk, mert a pohárba került a 2005-ös kadarka. Néztük, illatoltuk, megmászattuk a pohár falán, és én elhittem hogy a legjobb magyar vörösbor van a poharamban. Nem is tudtam mit írni róla, felesleges kiemelni a csipkeillatot, a rózsaillatot, a fűszeres, légies ízvilágot, a végtelen lecsengést.A Boríró szerint értelmetlen volt folytatnia kóstolót, de azért a show must go on elv diadalmaskodott, így jött a következő tétel.
Méghozzá megint pinot, de most már az évjárat és a termőhely megváltozott: 2005, Nagy-Eged. Nagy bor lesz. Most nekem a 2004-es leverte ezt. Még a végén kicsit szárít a tannin, még nem simult bele minden a borba, de itt már egyértelmű volt: a terroir borászat egyik csúcsa ez a bor is, azt a mineralitást ami ott lakik a hegyen teljes mértékben áthozza a pohárba. Mintha krétát nyalogatnál. (Utoljára ugyan általánosban, dolgozat-kerülés céljából, de igen, ez az. És ettől sem lázasodtam be.)
Megkaptuk ennek a bornak a 2006-os változatát is, az sokkal sötétebb, már majdnem vörösbor színű, édes érzetű, nagyon ásványos, kicsit a végén kilógó alkoholú ez. De ezt is szeretném az elkövetkező években nyomon kísérni.
Elkövetkezett a szentségtörés ideje, vélték kalauzaink, és előrukkoltak egy 2006-os oportóval, miszerint portugieser. Hát nem egy villányi bor, az szent. Nagyon érett szőlő adta az alapanyagot, ez a magas alkoholban meg is testesült, ami nem tette könnyeddé a bort, a málnás illat ellenére nekem a bor nem bizonyította be hogy oportóra szükségem van.
Végül előkerült a syrah trilógia. 3 termőhely, 3 különböző egyéniségű syrah. Megosztó borok ezek, mert nem a megszokott ausztrál, dél-afrikai 'meleg' syrah érzetet adják. Az első tétel, ami a Szarkás-tetőről került a palackba kifejezetten hűvös volt, még ha ez a kifejezés értelmezhetetlennek is tűnik. Volt egy -engem- zavaró büdösség a borban, kis édeskömény illat. A Nagy-Eged alsóbb részéről, 300-400 méterrről származó bor megint szinte kizárólag a hegyről szólt. Sós, minerális íz, kis animalitás, fűszerek, nagy bor, de szerintem nem nagy syrah.
Mint ahogy a 400-500 méter magasból származó bor, a három közül a kedvencem, sem mint syrah fogott meg. Hanem az a borsos aszalt szilva íz, az a rengeteg ásvány, már megint, az nagyon rendben volt.
Még kaptunk egy bónusz bikavért, 2005-ből, természetesen Eged-hegyről, lehengerelt. Koncentrált gyümölcsillat, hatalmas nagy test, végtelenül hosszú lecsengés, még nincs forgalomban, mert még kis idő kell neki a palackban, de megértem hogy A Sommelier miért ezt fogja karácsonykor az asztalra tenni. Magának, persze.

A végén egy talált sárgamuskotály (állítólag a syrah szállítmánnyal keveredett a hegyre fel) kívánt jó éjszakát nekünk, ő benne már túl sok volt mindenből, főleg az alkoholból, nem szerettük, de szerintem csak azért kaptuk, hogy lássuk: ilyen is van. Meg hogy a palackokban található maradékokra rávethessük magunkat.

6 comments:

Anonymous said...

Aztán angyal szállt el felettünk...

Nekem személy szerint ez a kedvenc részem. Mondjuk az angyal könnyeket is ejtett, úgy emlékszem.

borphan said...

köszönöm ezt a remek beszámoló. különösen, hogy emberi nyelven szólt!

Spicc said...

Csak sajnálni tudom, hogy nem voltam jelen, de csak örülni tudok, hogy írtál róla.
Megütött a 3-4 tőkénkénti egy üveg bor mint terméskorlátozás. Az tőkénként 2-3 fürtöt jelenthet fajtánként eltérően. Az egy tőke egy üveg bor abból fakad, hogy a metszés után (mondjuk 8 szem), minden hajtáson hagysz egy fürtöt. Ennél agresszívabb korlátozásnál már előfordul hogy meghyagyott hajtásokon nem hagysz gyümölcsöt. Azon filózok, hogy akkor minek neveled a hajtást (hiszen az csak szívja fel atápanyagot semmiért)?

vörös és fehér said...

Szia spicc! Nyugost szívvel mondhatom: fogalmam sincs mit jelent ez a brutális terméskorlátozás, lévén szőlészeti ismereteim igencsak gyengék. Ami konkrétan még elhangzott az egy 20 mázsás átlagtermés, ha jól emlékszem, plusz Bukolyi nem présel, tehát elég nagy a léveszteség, gondolom ezt a veszteséget is visszaosztják a területre. De ha lesz lehetőségem valahol rákérdezni erre, megteszem.

Anonymous said...

Én is szívesen ott lettem volna, de sajnos nem is tudtam róla. A Decanter a borboltot jelenti? Eddig nem sok Bukolyi bort kóstoltam, az áruk miatt nem olyan könnyű, és nem sok helyen lehet csak úgy kóstolgatni. A Kadarkán eddig is gondolkodtam, de most már könnyen lehet, hogy te is hozzájárultál: talán meglepem magam Karácsonyra...

vörös és fehér said...

igen, a borbolt. eredetileg kb egy hónapja volt a meghirdetett (honlap + hírlevél) kóstoló, arra nem tudtam elmenni, de mivel sokan így voltak ezzel ezért lett egy pótkör, az már csak azok közt meghirdetve akik jelezték hogy lemaradtak.
igen, az ár/érték jó kérdés bukolyi kapcsán, de hajlok arra hogy vannak borok ahol ilyen kérdést nem kell feltenni, ünnepi bornak valók. nem nagyon tudod méricskélni, hogy akkor ez most másfél magyalos ára, akkor ez most megéri-e? szóval én azt mondom: buttlert az ünnepi asztalra. (másik ünnepire meg mást, nyilván.)