ne moss fogat!

Takács Lajos hárslevelű, 2005

Többször is kifejtettem már, hogy a hárslevelű valahogy sosem fogott meg. Aztán jött egy csontszáraz szerelmi, Demeter Zolitól, ami meg igen.

De igazából régóta szemeztem a fenti somlaival is, sok jót hallottam róla, így vasárnap este úgy döntöttem: belecsapok.

Az első benyomás a mély, nagyon mély aranyszín volt. Meg a hozzá társuló hömpölygés: akácméz. Meg a körte. Aztán megkóstoltam. Utána megnéztem mégegyszer a címkét, mert nyilvánvaló sajtóhiba a félédes megjelölés. De nem az, van benne cukor rendesen. De van 15% alkohol is, savak, valami hihetetlen harmóniában tartva a bor, ami nem édes, hanem elegáns, majdhogynem száraz érzetű. Még napok múlva is nehéz megfogalmazni hogy milyen: harmonikus, azt hiszem ezt kell a szótárba a szó mellé beragasztani.
A lecsengése meg valami egészen fantasztikusan hosszú, komolyan elgondolkodtam a fogkefével a kezembe hogy vajon szabad-e mentolozni ilyenkor?

Másnap reggel a szárazteszt eredménye (igen, este már nem mosogattam el a poharat...): tömény illatok, ásványok.

Ez az a bor, aminél megremegett a kezem és majdnem beírtam a 9 pontot, de nem, maradjon nagyon erős 8-as.

Nagyon ásványos, nagyon somlai, mégis: más. Somló 2.0