Tuesday, January 22, 2008

zzzzzzzzzzz

Vaszary László Zefír 2006

Néha úgy vagyok vele, hogy hagyom magam. Hagyom hogy a borkereskedő rábeszéljen valami újra, másra. Most is így jártam, a Borkápolnában ajánlották Vaszary László borait. Frissen érkeztek, hamar fogynak - szólt az intelem. Mivel zefírt életemben nem ittam, gondoltam nosza, két légy, egy csapás. Hát csapás, az volt.

Leánykát keresztezett hárslevelűvel Király Ferenc és csapata 1951-ben, de a fajta eltűnt, legalábbis előlem biztos. Ugyanennyire volt ismeretlen előttem Vaszary doktor munkássága is. Honlapjáról annyi mindenesetre kiderült, hogy nem terroir-hívő, inkább a tiszta, üde borok avatott szakértője lehet ő.
Tiszta és üde a dolgozat tárgya is. Sosem fogom megérteni azonban, hogy miért írják rá a hátulsó címkére a jellemző illatokat. Itt és most: muskotályt és feketeribizlit kell érezni. Én kerestem itthon egy feketeribizke szörpöt, de nem a pohárban, hanem a kamrában találtam ezt meg. Élesztő, ez volt az első illatjegy. Aztán: parfüm. Később: még több parfüm, édeskés, ha nagyon akarom: gyümölcsös illat. De annyira nem akarom.
Ízben egy elejétől végig jól iható, könnyed, izgalmaktól mentes bor. Érdemes egy ültő helyben meginni, mert másnapra kezd kicsit fáradni. Jó hidegen igyuk, és nyáron. Vagy inkább akkor se, hagyjuk meg a lányoknak, ők értékelni fogják. Mi, kesernyés rizlingekhez, ásványos furmintokhoz szokottak osszunk ki rá 3 pontot és ne ebben a fajtában keressük az új kedvencet.

Tovább...

Monday, January 7, 2008

Két szép bor

Bock és Buttler

Pizzával kísért beszélgetős est volt, hozzá nem kisebb borok mint Bock Ermitage és Buttler B cuvée. Előbbi 2005-ből, utóbbi egy évvel hamarábbról.
Mindkét bor szép volt, szögezem le hamar. Csak hát. Csak hát.

Divat vagy nem, belemondom: az egyik bor izgalmas volt, a másik meg körzővel-vonalzóval tervezett. Legalábbis a Ráspi-Orsolya-Buttler vonalon mozogva az utóbbi időben, meg a rosszul sikerült villányi kirándulással mögöttem, jelentem alássan, előítéletes lettem. Annak ellenére, hogy vakon (is) elismerem: szép a Bock szortiment.

Bock Ermitage, 2005
Ez sem kivétel a szép, ámde kevés izgalmat okozó Bock borok alól. Bontáskor az egész konyhát-nappalit betölti a málna, málnacukor illat. Jönnek még: fűszerek, cseresznye. Szájban: kerek. A tannin épp csak kicsit bizserget, a korty sima, nem túl hosszú, de van eleje, közepe, vége. Jó inni, tényleg. 5 pontot is megér.


Buttler B cuvée
Cabernet sauvignon és merlot lépett frigyre 2004-ben. Nyitáskor a megszokott brutalitás, egí teljes istálló szökik ki a palackból. Elsőre kóstolva a bor rúg egyet és otthagy. Node nem is ezért szeretem a Bukolyi borokat. Másnapig szépen elkóstolgatom a kiöntött egy decit, este meg jelmezes főpróba.
Fűszerek, meggy, erdei gyümölcsök. Rajtuk egy finom ázott avar-réteg. Harmónia van benne, tanninnak nyoma sincs. Izgalmas, 7 pontos bor.



Tovább...

Tuesday, January 1, 2008

nem csak ünnepi borok

Új év, új év

Valahogy úgy alakult hogy az ünnepek, mármint az összcsaládiak, nem a borokról szólnak. Egyik szülői vonalon sincs meg az igény a borra, a jó borra meg pláne nem, így leszoktam arról hogy ilyenkor hozakodjak elő a rejtett kincsekkel. Azért került néha bor a pohárba, ezeket emígyen foglalnám össze.





Németh Attila Concubina Sárgamuskotályát a Fertő-tó melletti kis apartmanunkban fogyasztottuk, lobogú tűz mellett, előtt. Lobogott a bor is, édes-tüzes, lendületes ital volt, a sárgamuskotály mindent betöltő, szőlős illatával kísérve. Kedves kesernye is volt benne, szerettük, ha pontozni kéne ez az ünnepi 7 pontot simán elviszi.

Ünnepi bor volt, 24-én estére jutott, desszertként, a Béres pincészet ötputtonyos aszúja is, 2003-ból. Nem vagyok az édes borok szakértője (sem), de azt mondanám erre, hogy kicsit egysíkú. Alapvetően kapros, aszaltgyümölcsös az illata, nagyon sima, krémes az érzete, de valami trükk kéne bele. Így kicsit rövid volt. Bár így is hamar elfogyott, és persze másnap estére szebb is lett. Mondjuk erős 6 pont.

Volt még a poharamban Bozóky Ezerjó, 2005-ből, ami harmadnapra teljesen összezuhant, de már előtte sem volt túl szép, harmóniát nem leltem benne. Felejtsük is el.

Kapott egy újabb esélyt Frittmann. Ezúttal az irsaijukat kóstoltam, na ez nagyon rendben volt, az intenzív illat mögött egy könnyed, légies bor rejtezett, a lecsengésben markáns kesernye, ami nagyon jól állt neki, kis nyár a télben, 5 pontot ki merek rá jelenteni.



Hát így. És persze BÚÉK.

Tovább...