Hosszabb olasz tartózkodás (hívhatjuk közel kéthetes nyaralásnak is, persze), sok borral, sok kajával, sok galambbal, Velencével, Garda-tóval.
Első körben akkor a valpolicellai borokról értekeznék. Valpolicella egy völgy, illetve több völgy, 15-20 km-re Veronától. Kb 250 négyzetkilóméterről van szó, emitt meg is tekinthető.
Fő szőlőfajtája a Corvina, egy könnyű, gyümölcsös bort adó szőlőfajta, amit házasítanak szintén helyi fajtákkal, nevesül Rondinellával, Molinaraval, de megjelenhet a borokban akár a Sangiovese, Cabernet is.
A kóstoló egy ilyen helyen (például itt) úgy zajlik, hogy az emberfia becsönget egy Vendita Diretto feliratot viselő borászatba, ahol is lekisérik a kóstoló helyiségbe. Ott grissinit, kenyeret, mikor mit kap a delikvens és ékes angolsággal (korunk linga francaja, féltem hogy ezzel még gond lesz a taljánoknál, de nem, egyáltalán nem) elmondja hogy ő mit is szeretne. Márhogy ő kóstolni szeretne. Szabódnak hogy csak 4 bor van jelenleg nyitva, de mutassak rá bármelyikre, kinyitják. Igazából kicsit kényelmetlenül érzi magát a borturista, mert árakról egy só sem esik, persze a végén kiderül hogy azért, mert a kóstolóért ott nem szokás pénzt kérni. Nem tudom mi történt volna ha nem vásárolok, de vásároltam, mert jó volt a bor, nagyon jó.
A valpolicellai borokat kasztokba osztják, mert az olasz olyan nép hogy szeret mindennap bort inni. Ha mindennap csak drága/jó (nincs ok-okozati összefüggés feltétlenül a két terminus között, de azért általában ott is igaz az a szabály hogy a drágább a jobb) bort inna abba lerongyolódna. Ezért a borászok készítenek az adott szőlőböl Classico megnevezésű, a primer jegyeket (gyümölcs) előtérbe helyező tételeket, jellemzően szedés-préselés-csömöszölés, acéltartályos érlelés, almasavbontás, palackozás, rövid palackérlelés technológiával. Ezeket úgy 2,5-5 EUR áron mérik. Ajánlják mindenféle tésztához, halakhoz, bármihez, amit az átlagember egy átlagnap megeszik.
Következő kaszt a vasárnapi boroké, vagy ha jön az após és kicsit villantani akarunk neki, hogy mi nem classicot iszunk. Ilyenkor Classico Superiort veszünk le a polcról, elköltünk rá vagy 5-10 EUR-t. Ehhez már válogatják a szőlőt, de még nem feltétlenül kap hordót, viszont a palackérlelés általában hosszabb. Illatban megjelennek a másodlagos jegyek, tartalmasabb a bor. Jellemzően a cserzett bőr jelent meg nálam ezeknél a boroknál. Még mindig tészta, hús ideális kísérője a bor.
A klasszikus valpolicellai dolog az Amarone (értsd: száraz, cukor nélküli bor, de ne értsd: keserű [amaro]). Az Amarone készítői leszedik a szőlőt, majd jól szellőző, tiszataszobában hagyják fél évig gondolkodni azt. Igen, a szőlőt. Nem engedik meggombásodni, maximum egy kicsi botritiszesedés ajánlott (olyan 20-30%-ig) viszont szépen töppednek a bogyók. Februárban, mikor jó hideg van, leszemezgetik a fürtöt, ppéselnek aztán erjesztenek, csömöszölnek jó 30-50 napot. Lemegy az almasav és megkezdődik a -jellemzően- tölgyfahordós érlelés, vagy francia barrikban (225l) vagy nagy, 50 hektós hordókban. (Bár nem kóstoltam, de van ennek az Amaronenak egy nagy elődje is, a Reciotonak nevezett bor, ahol nem erjesztik ki a bort, hanem hagyják hogy a maradékcukor domináns maradjon, akár 60-120g/l arányig is, régen az amarone a rosszul sikerült recioto szinonímája volt, ma amaronet iszik a művelt ember és ez a ritkaság, így múlik el a világ dicsősége.) Az Amarone legalább két évig ül a hordóban, aztán még egy évet palackban is, jellemzően, a jó Amarone 4 évesnél nem fiatalabb, tartja a helyi szólás.
A fentieknek megfelelően hatalmas testű, nagy extrakttartalmú, jó sok alkohollal bíró, sötétvörösmajdnemfekete lesz a bor, illatában a földön keresztül a sötét gyümölcsökig, úgymint meggy, feketeribizli minden megtalálható, nagyvadak ideális kisérője a bor. Én szerettem nagyon, node itt már az ár is 30 EUR körül kezdődik, határ a csillagos ég. Potenciálja 20-30 év, mondja a gazda, a borkereskedő és a szakirodalom, no meg a tapasztalat is. Nekik. Én 99-est kóstoltam, nagyon rendben volt.
Egészségünkre.
No comments:
Post a Comment