a fa adja a másikat

St. Andrea Ferenchegyi chardonnay, 2005

Ünepi bor került a kezembe, nem kifejezetten ünnepnapon, bár persze az események aztán csak úgy alakultak, hogy került ünnepelni való is a bor mellé, az élet már csak ilyen, figyeli hogy mi van a poharunkban és ha jó kedve van, akkor alkalmazkodik is.

Múltkor ennek a bornak a testvérét már kóstoltam, nézzük mit tud az első ferenchegyi chardonnay.
Először is tud egy nagyon szép palackban lenni, valahogy a St. Andrea címkék letisztultsága számomra mindig megnyugtató, eleve jó alapról indul a bor. Aztán az első kitöltésnél mindig érzem hogy törekvés a jóra szép dolog, de talán közelebb lehetne jutni hozzá, ha kevésbé dominálna a fa a borokban.

Ennél sem volt másképpen, illatban egyértelműen fásság volt, a chardonnaysság rovására. Színben olyan mélyarany volt viszont a bor, hogy csak. Belenéztem és láttam magam. Első korty: fa, fa, fa, chardonnay, fa. No, akkor szellőzködünk egy jó napot.

Másnap szép ez a bor. Nem: másnap csodálatos ez a bor. A fa már csak a korty végén köszön vissza, amúgy a sötétarany színből aszalt gyümölcsök, ásványok jönnek illatban, ízben hasonló az érzet, kis alma, kis diósság ott figyel még benne, kecskesajtos falatkák mellett kifejezetten ünnepi hangulatom kerekedett.

Nagy tanulság: hamar borozás nem mindig jó. (brr.) 5 pontról így lehet felkúszni egy nap alatt 7re.