Friday, September 21, 2007

mívelt alkoholisták


Volt egy bemutatkozó beszélgetés, borkóstolás a Tokaji Bormívelők Társaságával. Nevesül az elnök, Bodó (Bott) Judit, a titkár, Alkonyi László, meg a Demeter Zoltán (elfelejtettem a titulusát, talán nem is baj, ő sem hiszem hogy tudja, ha van is neki hogy mi is az) jöttek és beszéltek sokmindenről.

Legtöbbet a klasszifikálásról, annak szükségességéről, az ő megközelítésükről, a tájról, a borról, ezek kapcsolatáról esett szó alázatosan, ahogy erre számítani is lehetett.

Ami előremutató a kezdeményezésükben, hogy ugyan részben történelmi hagyományokból indulnak ki, de hagyják hogy ezt a jelen kor borai felülírják, hagyják hogy egy most meglévő dűlőt (ami több száz éve, amikor utoljára besorolták a termőterületeket még nem is léteztek, vagy nem úgy léteztek) az a bor vigyen be az egyéniségvédelmi rendszerükbe amit az ott gazdálkodó borász készít. Ehhez pár dolgot kell csak betartania a borásznak, hozamkorlátozni, például. Szimpatikus hogy 6 év kell ahhoz hogy egy szintet előre léphessen egy terület, annyi idő alatt lehet azt mondani hogy na, ezt tudja ez a terület, kevesebb idő alatt az adott időjárást, a borászt lehetne megitélni leginkább.

Teljesen egyet értek a fő filozófiájukkal, azonban.

A meglévő és akut szkepszisem miatt nem hiszem hogy áttörő lesz a társaság. Nem hiszem, hisz jelenleg a gazdasági környezet fent fogja tartani az ezerpárszáz forintos aszút, fenn fogja tartani a 200 forintos, műanyag palackos furmintot. És fent fog, természetesen, maradni az a 24 borászat is (remélem) akik most alapító tagok, hisz eddig is a értő borkedvelő elsősorban őket kereste ha tokajit keresett. Most egy logoval meg egy klasszifikált dűlővel, aldűlővel, kerttel többet fog kapni tőlük.

Szkeptikus vagyok azért is, mert még az értő közönségből is a kérdések egy része arra vonatkozott, ami a legkönnyebben érthető: miért nincs Szepsy a társaságban? A hétfürtös márkanév alatt érthetünk e hét bazi nagy fürtöt is, és akkor már hol a hozamkorlátozás? Olyan magyaros kérdések voltak ezek, lévén nem a jelenlevőkről szóltak.

Viszont ha ennek a társaság szellemiségével egyre több fiatal borász kezd el elindulni azon az úton, hogy a meglévő 1-2 hektárjáról azért nem eladni, cukrozni fogja a bort, hanem meg akarja mutatni hogy az én területem és én ezt tudjuk és inkább beviszi a bort az illetékes grémium elé, már megérte. No meg legalább tényleg műveltek leszünk mi, alkoholisták, hisz megtanuljuk a tokaji dűlőneveket is..

A borok egytől egyig csodálatosak voltak, örömmel tanulom rajtuk meg a dűlő, kert fogalmát. (A borokról külön post készült.)

No comments: