testnövelés

Hedonista esték: Csalogány 26 és Klassz

Úgy alakult hogy lett egy szabad esténk, nagymama a nagyszobában, gyerek a kicsiben, mi pedig elszöktünk. Mivel megígértem magamnak hogy ha lesz egy törzshelyem, ezért a Csalogányba tértünk be. Aztán úgy is alakult, hogy lett egy szabad estém, nagymama, pár, gyerek vidéken, így úgy tűnik lett egy másik törzshelyem is.
Mindkét helyben közös volt hogy alapvetően a borra fűztem fel az estét, valamint hogy jót falatoztam.




A Csalogány itallapja megváltozott. Erre a pincérünk is felhívta a figyelmemet, egyben azt sem mulasztotta el megjegyezni hogy bizony én voltam már itt. Nem von le a közlés értékéből, hogy ugyanezt az első alkalommal is megjegyezte, ugyanis most megmutatta hogy a múltkor hol is ültem. Ezzel engem meg is vett ő. Én meg őt azzal, hogy az előételt úgy kértem ajánlani, hogy Villa Tolnayt fogok inni hozzá. Egyrészt olaszrizling került elém, másrészt zsályás gnocchi, füstölt tőkehallal. A rizling kissé zárkózott volt, kellett neki egy kis melegedés hogy elkezdjen illatozni, szépen, visszafogottan. Ízben ásványosság, kis kesernye, közepes test. Harmonikusan szép bor. Még a másik tányérról lopott kacsamáj terrine sem rontott rajta.
A főételt már az Orsolya pince 2002-es Százrejtekűjére kértem hangolni: bárányborda, zöldségek, krumpli került a tányérra. Amíg várakoztunk kértem egy átvezető bort, amit én ajánlottam, magamnak: Ráspi Kékfrankos szelekció, 2005. Volt fejek vakarása, hümmögés a pincér részéről. A bor nagyon durva ugyanis. Van benne egy kis dohos pince, egy folyamatosan változó illat, és nagyon sok dög. Dögös bor. Nem vagyok benne biztos hogy megértettem a bort, de megsüvegeltem. A pincér sem érti, ő még a süvegeléstől is eltekint.
Aztán leborultunk az Orsolya előtt. Külön is megéneklem, mert megérdemli. Hihetetlen komplexitás, közepes test, nem nyom el benne semmi semmit, visszafogott tannintartalom, hosszú lecsengés, fineszes bor.
Szokás szerint nem hagytam abba a kóstolást a csúcson, így jött egy átlagos nagybor: Demeter Csaba XY, 2003. Szép, nagyon kerek, nem sokat mesél, itatja magát, kellemesen hosszú, de terroirnak, játéknak terepe nincs, szigorúan meg van tervezve ez a bor mint a cimkéje. Ajándékként kaptam a Villa Tolnay cabernet sauvignonából: az a bor pinot versenyen nem jönne zavarba. Cabernet teszten kizárnák. A 'ki tud többet Csobáncról' vetélkedőt megnyerné. Nem tudom hova tenni.
A desszerthez már tokaji dukált: Szepsy szamorodni, könnyed, gyümölcsös, harmonikus, mint a glace nugát volt. Aztán egy kis Demeter Zoli Főbor, csak hogy egyszer lássam a kettőt egymás mellett. Zoli komolyabb bort csinált, Szepsy szebbet, ez lett a konklúzióm.

A Klassz borlapja jóval egyszerűbb: Bortársaság által forgalmazott tételek sorakoznak rajta. Rengeteg nyitott palack, deci helyett féldecit is mérnek, szájhúzogatás nélkül. Tudom, tudom, természetesen, kéne írnom, de sajnos a magyar valóság nem feltétlenül ezt mondatja.
Előitalnak St. Andrea meggylét újbort ittam, jól esett. Aztán jött a kacsacomb, májával, rizottóval és almával körítve, hozzá Etyeki kúria pinot noir. A bor szép, gyümölcsös (málna, cseresznye), játékos (fürge, édeskés), szerettem. Az árát, azt viszont nem szerettem, ennyit azért nem ér meg.
Alapvetően az édességről, a melegről szólt Luka Enikő madárlátta merlotja is, ezt is el tudnám kortyolgatni hideg estéken, zenehallgatás, olvasás közben, nagyon erre sem kell odafigyelni, nincsnek hoppák és ühümök benne. Bolyki bikavér is került, a közepes testű, fűszeres bikvér vonalat erősítő, kicsit talán éretlen tétel volt ez. Érettségben nem volt hiány a feketecsokis torta mellé kért és kapott Heimann Syrahnál. De őszintén: copy/paste-elni tudnám a kadarkánál írtakat. Egysíkú bor, indul az aszaltszilvás, kicsit csokis illattól és eljut: ugyanoda.
Volt még egy kellemes francia bor emlékem, közepes testű, gyümölcsösö, nem édes (végre!), kellemes tanninokkal megáldott Cotes du Rhone volt.

Mind a két helynek üzenem inenn, az internet bugyrából: megyek még az utcájukba.