Frittmann Ezerjó 2006
Valahogy nincs nekem ezzel a Frittmannal szerencsém. Először kifogtam egy szétesett ezerjót tőle, aztán véletlenül mellényúltam a boltban, és irsait vettem tőle, kontrollpalack helyett. Nem mondom, hogy rossz volt, de nem nyűgözött le. Most végre sikerült mellényúlás nélkül egy hibátlan palackot kifognom. Illetve hogy hibátlan lenne? Hát nem tudom...
Sikerült a fajtába az elmúlt időszak kóstolásai alapján beleszeretnem. Tetszett a móri változat is: nagy savak, sok mineralitás, de tudtam rajongani a florális Alföldért is.
Ezért a Frittmannért viszont nem tudok. Hiába a jó ajánlólevél (Albert gazda), a bontás után közvetlenül megjelenő szénsav nem nyeri el tetszésemet. Az illat is túl direkt, tulajdonképpen bármi lehetne, nota bene, még irsai is. Jó, van benne egy virágos vonulat, ami a tuttifrutti mellett azért arra utal, hogy; de ne utalgatásokból kelljen már kiszűrnöm a valót.
Azért a másnap szebb. Egy kicsit. Legalább a szénsav elpangott. Az illat még mindig kicsit élesztős, mögötte húzódik a fajta. Ízben kifejezetten vékony, könnyen iható, könnyen felejthető. Nem az egyedülivás, nem a gondolkozás bora. Legközelebb társaságban figyelem majd meg, hogy teljesít.
Bár lehet hogy nem igazán leszek rá kíváncsi.
4 pont, nem több a jussa.
Monday, May 26, 2008
Ezerjó. Majdnem jó.
Tuesday, March 18, 2008
Monday, March 17, 2008
Kőtéskóstoló
Strekov 1075 kóstoló a Terroir Clubban
Mint azt tudni lehet, jártam én a kürti borászok bemutatkozó estjén, ahol való igaz, a szentlőrinci fajtából szűrt borukat találtam a legérdekesebbnek. Nem az volt a legszebb, de ár-érték arányt és készenléti fokot tekintve nálam az est nyertese lett. Node, merülhet fel a kérdés, milyen volt a többi bor? Érdekes.
Volt olyan chardonnay, ami az ásványos, agyagos talajt hivatott éltetni, nekem inkább savas-savanyú arcát mutatta a bor, ellenben a 2006-os olaszrizling a figyelemreméltó jelzőt kapta; ha forgalmazásba kerül érdemes lesz az alkoholista rizling-szekciójának megkóstolnia. Szlovákiában honos a tramini és veltelini keresztezéséből létrejött devin fajta, a belőle szűrt bor szegfűszeges, szőlős illattal rendelkezik, krémes, telt érzetű ital. A fehér paletta csúcsán a Terroir fehér nevet viselő, szelektált olaszrizling és zöldveltelini házasítása áll, komoly, csöndes kortyolgatásra hangolt tétel, nem a villámkóstolók sztárbora ez. Szép bor, azonban bevallom az árát (5970 forint) túlzónak találom. Nem így a 2006-os Corpus vörösét (1680 forint), ami egy príma hétköznapi ital, a spagettitől a fűszeres sertésig bármit elbír. A Classic kékfrankos előtagja a borcsalád középső szegmensét hivatott jelezni, ehhez mérten a Terroir kékfrankoshoz képest csiszolatlanabb fajtabort kapunk, ha ezt választjuk. A fiatal kor érződik még rajta, a savaknak van hová csillapodniuk. A csúcskékfrankos rendkívüli komplexitásával mutatkozott be az este folyamán: szilvás, fahéjas, kissé lekváros illat után üde, fűszeres, testes bort kóstolhattam. Ára a fehér társáéval egyezik meg. Az Alibernet egy cabernet sauvignon hibrid; rendkívül sűrű, feketébe hajló színű, bántóan nyers, kesernyés lecsengésű bort adott Zsoltéknál, nekem nagyon nem tetszett, de volt, aki több palackkal is vett, lehet, hogy öt év múlva irigyelni fogom érte. Záró tételként egy Dunaj nevezetű hibridet kóstoltunk, amit szintén Szlovékiában (vagy Csehszlovákiában?!) nemesítettek, figyelem!!, oportó, szentlőrinci és muskat bouchet fajtákból, pontosabban, ha jól értem, a középső fajta lett hozzánemesítve a két szélső már létező hibridjéhez. Géntechnológia ez nekem…A lényeg, hogy a fajta jól aszúsodik, így ebből Tiborék kizárólag édes bort szeretnének szűrni. Érdekes, aszalt szilvás, fahéjas (és porcukros), meg kissé rumos hatású volt a zárótétel, étkezések után, portói helyett biztos jó annak, aki ezt szereti, én vissza inkább a kékfrankosokat és a svatovavrinecke-t kóstoltam, no meg a két szép fehéret, hogy a tanninos érzetet lemarjam a nyelvemről.
A záró pillanata a kóstolónak az volt, mikor előkerült egy lábas kőtés. Hogy ez pontosan mi is: kérdezzék meg a kürti embereket, ha egyszer arra tévednek.
Tavasszal a málnásban
Bulgarini Gerumí Garda Merlot 2005
Mondtam én már olyant, hogy a pohárból málnát illatoltam ki. Nem is hazudtam, tényleg így volt. De vannak olyan alkalmak, amikor az embernek megváltozik az igazodási pontja, rájön, hogy rossz helyen jelölte ki az origót. A "málnaillat borban" tengelyen az origó a Bulgarini pincészet szelektált merlot-jánál van mostantól.
Szokás szerint a merlot akkor került terítékre, amikor kacsamellet támadt kedvem sütni. Úgy vagyok vele, hogy a kacsa pinot-ért vagy merlot-ért kiált, talán még ha néma kacsa is az. Mivel pár napja baráti pinot-zást csaptunk, így most utóbbi borok között néztem körül, és elsőnek a fenti tétel akadt a kezembe.
Olasz utunk során ez volt az a kispince, ahol nem kóstoltunk, csak vásárlás zajlott. Ugyanis sikerült vasárnap megállnunk a szállástól pár percnyi kocsiútra levő feldolgozónál, zárt kapuk fogadtak, de észrevettem, hogy egy kíváncsi alak méreget minket: ő volt a borász. Tört angolsággal mondta, hogy bár zárva vannak, de ha venni szeretnénk sürgősen bort, nosza. Így a szortimentet végignézve választottunk pár tételt, a fehérrel sem fürödtünk be.
Node ez a 14,5 alkohol fokos merlot! Két megjelenése is van ennek a fajtának a pincészetben, mi a kivételes évjáratokban készülő, újfahordós tételt hoztuk magunkkal, az ára 10 euró alatt volt, azaz best-buy lenne itthon. Ott a borászat egyik legdrágább áruja.
Már bontáskor éreztem, hogy itt komoly illatfelhő lesz szabadon bocsátva. A pohárba töltve sötét, szinte fekete a bor, tapad a pohár falára rendesen. Illatban a málna tényleg mindent elnyom, egyedül egy leheletnyi vanília tud áttörni a masszív illatfalon. A tannin, ha volt is benne (nyilván volt), annyira belesimult, hogy éppen csak érinti a szájpadlást. Hatalmas teste van a bornak, de a magas alkohol a végén sem csap át égető, bizsergető melegségbe, szépen meg van támogatva minden oldalról. Lehet, hogy némi cukor is maradt a borban, erről nem szól a fáma, csak a kóstolás emléke.
Málnacukor, persze.
Komoly 7 pontot ki merek osztani erre a borra.
Monday, February 11, 2008
Tamáskodás
Két bor a Tamás pincéből
A Tamás pincével először a Maligánban találkoztam. Az egyik szommelier ajánlgatta boldog-boldogtalannak azon az estén a pince olaszrizlingjét. Azóta a kínáló srác (Füles, ahogy magát aposztrofálta kedvesen) immár máshol ajánl, a pincét azonban felírtam magamnak a "gyakrabban kéne kóstolni, el kéne hozzájuk látogatni" agyzugomban. Utóbbi terv még megvalósításra vár, előbbit két bor összekóstolásával részben abszolváltam.
Mindkét kóstolt bornak volt előzménye is. Az olaszrizling korábbi változatát egy félvak kóstolón már méltattuk, azonban ott is kilógott a "hagyományosabb" rizlingek közül. A cabernet franc pedig mind a 7*7-en elkerült, fáradtság okán, majd pedig a Maligános vakkóstolón hiányoltam. Úgyhogy vártam a vele való találkozást.
Rendhagyó módon kezdjük is ezzel a bírálatot.
Tamás Cabernet Franc 2004
Az első illatjegy, amivel még a palack nyitásakor találkozok: marcipán. Édesszájú lévén már örülök. A kitöltés nem ront kezdeti lelkesedésemen: szép, egészséges, pirospozsgás bor köszön ki a pohárból. A marcipán boldogan integet, aztán elköszön. Helyette ázsiai fűszerbolt tolakszik elő: ez bizony garam masala illat, ismerem föl. Szétszálazni a kardamomt a fahéjtól, ánizst a szerecsendiótól felesleges. Mellette a magyar cukrászipar is képviselteti magát: meggyes-kakaós süteménnyel. A kóstolás sem kisebb élmény, mint az illatokkal való ismerkedés: gömbölyű, kerek a történet. Hosszan megmarad a csípős masala íz, borsosság a szájban. 3 nap múlva is csak csöppnyi fáradtság látszik a boron, akkor a lecsengésben az alkohol picit éget. De a hat pont akkor sem kérdéses.
Más fából faragták a 2006-s fehéret.
Tamás Olaszrizling 2006
Pontosabban: sok fából faragták, mégsem lett királyfi nálam. Pedig Palack odáig volt érte. Nekem pont az volt sok benne, ami másnak a teljesség felé mutató utat jelöli ki: a komplexitás. Mintha a teljes csopaki tájt bele akarták volna egy borba szuszakolni, Lehet hogy sikerült, lehet hogy alma, körte, ásványok, fák és barackok jellemzik a tájat, de hol marad az olaszrizling? Hol a kellemes, mandulás kesernye? Nekem meleg alkohol jutott, savak kevésbé. Amit a 2003-as bor kapcsán fáradtságnak éreztem, azt itt tartsam nyersességnek? És kóstoljam meg a 2005-öst, hátha a csúcson érdemes kezdeni velük az ismerkedést? Nem tudom, dilemma ez nekem. De úgy gondolom hogy most a 4 pont mellett esélyt is adok még egy rizlingnek.
A következő kóstolásig pedig javaslom, hogy olvassuk együtt a Tőkétől a borig c. tartalmas (bár sokat fogni akaró), szép Tamás könyvet.
Tuesday, January 22, 2008
zzzzzzzzzzz
Vaszary László Zefír 2006
Néha úgy vagyok vele, hogy hagyom magam. Hagyom hogy a borkereskedő rábeszéljen valami újra, másra. Most is így jártam, a Borkápolnában ajánlották Vaszary László borait. Frissen érkeztek, hamar fogynak - szólt az intelem. Mivel zefírt életemben nem ittam, gondoltam nosza, két légy, egy csapás. Hát csapás, az volt.
Leánykát keresztezett hárslevelűvel Király Ferenc és csapata 1951-ben, de a fajta eltűnt, legalábbis előlem biztos. Ugyanennyire volt ismeretlen előttem Vaszary doktor munkássága is. Honlapjáról annyi mindenesetre kiderült, hogy nem terroir-hívő, inkább a tiszta, üde borok avatott szakértője lehet ő.
Tiszta és üde a dolgozat tárgya is. Sosem fogom megérteni azonban, hogy miért írják rá a hátulsó címkére a jellemző illatokat. Itt és most: muskotályt és feketeribizlit kell érezni. Én kerestem itthon egy feketeribizke szörpöt, de nem a pohárban, hanem a kamrában találtam ezt meg. Élesztő, ez volt az első illatjegy. Aztán: parfüm. Később: még több parfüm, édeskés, ha nagyon akarom: gyümölcsös illat. De annyira nem akarom.
Ízben egy elejétől végig jól iható, könnyed, izgalmaktól mentes bor. Érdemes egy ültő helyben meginni, mert másnapra kezd kicsit fáradni. Jó hidegen igyuk, és nyáron. Vagy inkább akkor se, hagyjuk meg a lányoknak, ők értékelni fogják. Mi, kesernyés rizlingekhez, ásványos furmintokhoz szokottak osszunk ki rá 3 pontot és ne ebben a fajtában keressük az új kedvencet.
Monday, January 7, 2008
Két szép bor
Bock és Buttler
Pizzával kísért beszélgetős est volt, hozzá nem kisebb borok mint Bock Ermitage és Buttler B cuvée. Előbbi 2005-ből, utóbbi egy évvel hamarábbról.
Mindkét bor szép volt, szögezem le hamar. Csak hát. Csak hát.
Divat vagy nem, belemondom: az egyik bor izgalmas volt, a másik meg körzővel-vonalzóval tervezett. Legalábbis a Ráspi-Orsolya-Buttler vonalon mozogva az utóbbi időben, meg a rosszul sikerült villányi kirándulással mögöttem, jelentem alássan, előítéletes lettem. Annak ellenére, hogy vakon (is) elismerem: szép a Bock szortiment.
Bock Ermitage, 2005
Ez sem kivétel a szép, ámde kevés izgalmat okozó Bock borok alól. Bontáskor az egész konyhát-nappalit betölti a málna, málnacukor illat. Jönnek még: fűszerek, cseresznye. Szájban: kerek. A tannin épp csak kicsit bizserget, a korty sima, nem túl hosszú, de van eleje, közepe, vége. Jó inni, tényleg. 5 pontot is megér.
Buttler B cuvée
Cabernet sauvignon és merlot lépett frigyre 2004-ben. Nyitáskor a megszokott brutalitás, egí teljes istálló szökik ki a palackból. Elsőre kóstolva a bor rúg egyet és otthagy. Node nem is ezért szeretem a Bukolyi borokat. Másnapig szépen elkóstolgatom a kiöntött egy decit, este meg jelmezes főpróba.
Fűszerek, meggy, erdei gyümölcsök. Rajtuk egy finom ázott avar-réteg. Harmónia van benne, tanninnak nyoma sincs. Izgalmas, 7 pontos bor.
