Monday, December 17, 2007

különböző boréttermekrül

BorLaBor, Bock bisztró

A héten két, erőteljesen borra épülő vendéglátóipari egységet látogattam meg, fogyasztási és beszélgetési céllal. Mind a kettőben meg lehetett tenni e kettőt, mégis. Az ég és a föld.

Szódalovaglás

Úgy rémlik, hogy a BorLaBorban (ez a helyes íráskép, komolyan, egyébként még közepesen szellemesnek is gondolom a nevet) először valamikor a nyitása környékén lehettem, aztán még egyszer-kétszer elvetődtem arra, de az 'ami az országból kimaradt' előétel-válogatáson kívül sok örömet nem leltem ott. Idén viszont volt egy kellemes szürkebarátos poharazgatásom ott, igaz akkor meg a válogatás körözöttje volt kritikán aluli.
A kimért borokat minősítse az a beszélgetés, aminek meghatározó elemei ezek voltak:
- nincs termelő, mátrai, mondom
- meg van még kékfrankos, de azt nagyon nem ajánlom

Mivel a cél fehérbor volt, ezért a palackos itallap alapos böngészése után 1, azaz egy szimpatikus tétel találtatott: Frittmann (gratulálok ezúton neki) Ezerjó: kellemes, visszafogott illatú, karakteres ízvilágú, szép bor, jó volt inni. Kaptunk még pálinkát (mert kértünk), vastag falú, jégbe hűtött pohárban érkezett, azt hittem ezt a kínálást már felülírta az élet, nos, úgy tűnik ide még nem jutottak el az új idők szelei.
A szóda azonban mind külcsinileg, mind belbecsileg kiemelkedő.

Ráérős büsztro
A fentieknél sokkal pozitívabb (jó, jó, nem volt nehéz) élmény ért a Bock borász nevét és kezenyomát viselő bisztróban. Egyrészt a poharazható borok száma: sok. Egy oldalt foglal el a Bock szortiment, két oldalon sorakoznak a különféle (azért dominánsan villányi) fehérek, rozék, vörösök és még van egy kis helye az édes boroknak is. Sör nincs. Van viszont remek konyha, zóna adag ételből, borból egyaránt. Utóbbiból a fehéreket egy Bussay tramini képviselte, kalaplengetés, ilyen vastag, sűrű traminit én még soha. A remek véreshurkához meglepően könnyed, légies Mayer Remete cuvéet ittam, egy szép villányi tétel volt, a sűrűjéből Bock borokat kóstoltam egymáshoz, volt Bock bisztro cuvée vs sima Cabernet franc (előbbi nyert) majd Royal cuvée vs Bock cuvée (erős döntetlen). Rémlik hogy volt a számban nem villányi vörös is, rémlik hogy a Ráspi elfogyott, így az nem, de nem rémlik mi is volt.

Szóda, az itt nem volt.

2 comments:

Anonymous said...

A kimért borválaszték a BorLaBorban tényleg rettenetes. Sajnos azt a "mátrai" kékfrankost kértem elsőre, borzalmas volt. Aztán a kedves pincér ingyen hozott helyette Polgár küvét. Ez nagyjából elérte az ihatóság alsó határát.
Nagyon rég láttam olyan helyet, ahol semmit se mérnek ki palackból. Ráadásul - elvileg - borétterem...
A kaja viszont kifogástalan volt (krumplileves, borjúpörkölt, palacsinta), szóval enni még fogok ott, szódával.

vörös és fehér said...

ja, igen, ez most nem jött le: jót ettünk mi is, viszont pont annyira volt felejthetetlen ez, hogy fogalmam sincs én például mit is.